1964. június 24.

Kápolna-takarítás közben az Úr Jézus bensőségesen kezdett beszélgetni. Lelkének fájdalmát is megosztotta velem. S amint az Ő óhajtásait elimádkoztam, arra kért, hogy a mi szemünk egymásba nézzen és (tekintetünk) összeforrjon. „Kislányom, ez tesz téged látóvá, mely által Megváltód örök gondolatait látod.” Az Úr Jézus eme szavai újra gondolkodásra késztettek, hiszen minden szavát sokszor átelmélkedem, vagyis inkább, így szoktam magamban mondani, átimádkozom. Az Úr kérésemre sokszor megvilágítja elmémet, hogy mindig tisztán lássam az Ő szent akaratát, melyet érvényesíteni akar lelkemben.

Még aznap délután is több mindent mondott, amit nem tudok leírni, csak átment énem tudatába. Ezen a délutánon a mellém rendelt nővér arra kért, hogy szóljak a Szűzanyának, legyen segítségükre, mert szerzetükben igen súlyos és komoly bajok merültek fel egy külső taggal kapcsolatban. Én nem részletezem ezeket, pedig érdemes volna leírni a bonyolult dolgokat, de mivel erre a nővértől engedélyt nem kértem, mellőzöm.

Elég az hozzá, hogy a súlyos és aggasztó ügyet a Szűzanya elé terjesztettem. Időm még nem is volt arra, hogy ezért külön imádkozzam, a Szűzanya olyan gyorsan megnyugtató választ adott. Én meglepve hallgattam jóságos anyai szavait, melyek annyira megnyugtatóak voltak, hogy egy pillanatig sem kételkedtem. A Szűzanya szavait írom le pontosan: „Leánykám, nyugodjatok meg, semmi baj nem fog történni.” Miután a Szűzanya szavait hallottam, azonnal szóltam a mellém rendelt nővérnek, hogy a Szűzanya mit válaszolt kérésemre. S mondtam a nővérnek azt is, nehogy nekem tulajdonítson valamit is, mert én még csak nem is tudtam imádkozni az ügyért az idő rövidsége miatt. Hanem bizonyára sokan könyörögtek, és a Szűzanya meghallgatta kérésüket. Kértem a nővért, lenne szíves tudtára adni azoknak, akiket az ügy kellemetlensége érint, hogy a Szűzanya mindent elsimít, semmi baj nem lesz.

1964. június 26.

„Lelked bármennyire sötét is, csak folytasd a küzdelmet! Én ezt isteni erőm átáramlása által jutalmazom. Most hallgatok sokszor. Leányom, az isteni erő lelkedbe való átáramlása által fokozottabb mértékben megistenülsz, erőd növekszik, és kitartásod erősödik. Ezt kegyelmeim bőséges áradása által szeretettel lelkedbe simogatom.”

1964. június 28.

„Most még jobban felfokozom szenvedéseidet. Ezáltal kell újabb erőfeszítéssel megváltó munkámban részt venned.”

Aznap este a tabernákulum előtt, amint imádtam őt, így szólt: „A felfokozott szenvedések elviselése másokat fog cselekvésre késztetni. Erzsébetem! El kell menned sürgősen lelkiatyádhoz, és mondd neki, Én sürgetem, hogy vegye fel a kapcsolatot az esperes atyával.”

Ugyanekkor a Szűzanya is szólt sürgetően: „Én is kérelemmel fordulok hozzád, leánykám. Bármennyire is nehéz, indulj el! A megaláztatás, mely lelkedet elárasztja, csak lendít ügyünkön.”

1964. június 29.

Amint reggel a szentségház előtt térdeltem, és épp csak egy imádó fohászt küldtem az Úr Jézushoz, Ő rögtön megszakította elkezdett szavaimat: „Erzsébetkém! Ó, de nagyon vártalak! Oly hosszú ez az egyedüllét! Tudtam, hogy az előző esti búcsúzkodás késztetett arra, hogy ma is te légy az első, ki Engem köszönt. Lelkemet örömmel töltöd el. Te és Én: mi ketten! Gyönyörűség az emberek fiaival lennem! De sajnos ezt oly kevesektől kapom meg. Kis napraforgóm! Tudod, mit kapsz most Tőlem? Ahogy megígértem, fokozott, eddig még ily nagy mértékben nem adott szeretetemet nyújtom neked. A szenvedések eddig még ismeretlen mértékét fogadd el Tőlem, mert ennek elfogadása nagyfokú áldozatot kíván. Rendkívüli nagy áldozatod által most bizonyítékát adhatod te is rendkívüli nagy szeretetednek. Te és Én! Egyesülésünk által örömmel telített szíved. Tudom, ernyedetlen szorgalommal hálálkodsz. És látom gondolataidat, melyek miatt szétszóródsz. Ez ne bántson. Nézd kertedben a futó, magasra törő virágokat. Látod, milyen hamar hervad el viráguk, de röviddel utána már nyílik is a többi. S a hervadás nem jelent haszontalanságot, mert a hervadt virágok kelyhe zárja magába azt a megtermékenyített magot, mely nélkül nem volna szaporodás. Ugye, érted? Ha nem volna küzdelmed, mi adna értéket? Te csak törj magasra! Elhervadt virágaid kelyhét ne sajnáld! Gondolataidat csak Nálam tartsd, és ebben dobbanjon szívünk is együtt! Ne nézz semerre, csak az Én szemeimbe! Ez összeszedettségre int, és győzelemre segít a küzdelemben, melyet megváltó munkám sikeréért vívsz. Köszönöm, Erzsébetem, résztvevő szereteted lelkem mélyéig meghat. Mert isteni Szívem emberi érzéssel is érez.”

„Uram, Jézusom! Most, hogy isteni szavaid beolvadtak lelkembe, engedd meg, hogy külön megköszönjem a rendkívüli szenvedéseket és azt a megkülönböztetett jóságot és szeretetet, melyet eddig még nem éreztettél velem. Imádott Jézusom, a Te szavaid ismét megsemmisítettek, amikor úgy szóltál hozzám: »Te és Én!« Megfordítottad a sorrendet. Ez a határtalan leereszkedés annyira zavarba hozott, hogy arcomat elöntötte a vér. Hogy tudsz ilyet megtenni velem? Te, a nagy és végtelen fölségű Isten velem, a kis semmivel.”

Ő hálálkodó szavaimra szavak helyett mélyen érző és megértő Szívének szeretetét árasztotta át lelkembe.