Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1964. július 3. és 4.III/176
Napi Ima4 imádkozás 
1964. július 3. – első péntek
Igen szép tanításokat mondott, sajnálom, hogy nem írtam le.
Rendkívüli nagy szenvedéseim miatt nem tudtam az Úr által kért szigorú böjtöt megtartani.
III/176
1964. július 4. – első szombat
A Kedves Házban jártam. A kézmosásnál, amikor a szappanhoz nyúltam, észrevettem, hogy aki előzőleg használta, piszkosan tette vissza. És nekem önkéntelenül kiszaladt a szó a számon: „Fujj, de utálatos!” A mellém rendelt nővér meghallotta és mindjárt meg is feddett, hogy az én számból igazán nem vár ilyen megjegyzést, és ne mondjam ezt többet. Én utána a nővér lelki finomságára gondoltam, és arra, hogy habár a szappan valóban utálatos volt, nem kellett volna véleményt nyilvánítanom. S amint ezt gondoltam, meglepetésemre az Úr Jézus szólt hozzám: „Ugye, nem tetszett neked az, hogy a szappan, mely a tisztaság szolgálatában áll, undort keltett benned? Látod, ilyen bánatos vagyok Én is, ha azok a lelkek, akik Nekem szentelték életüket, testüket és lelküket, hogy a többi léleknek hasznára lehessenek tisztaságukkal, ők ehelyett undort és utálatosságot keltenek embertársaikban, hogy azok szándékuk ellenére megutálják a cselekedeteikben megnyilvánuló tisztátalanságot. Tudod, hogy fáj ez Nekem? Mennyi bánatom van miattuk! Ezekért is engesztelj!”
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal SZOMBAT
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét szombat
Napi szent SOUBIROUS SZENT BERNADETT
A nap Szentje SOUBIROUS SZENT BERNADETT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,26–31. Evangélium Lk 1,26–38. Soubirous Szent Bernadett szűz, szerzetesnő
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Soubirous Szent Mária Bernadett (1844-1879) Lourdes-i látnok
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Reményik Sándor: Békesség Istentől
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Akik nem hittek az igének
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Így óvjátok Izráel fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak…” 3Móz 15
Napi Ige és Gondolat Kit követsz? 2026 április 18. szombat
KILENCED Boldog Carlo Acutishoz 1. nap
Ima papi és szerzetesi hivatásokért
Szeretet 