Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1964. július 10.III/176-177
Napi Ima2 imádkozás 
1964. július 10.
Vacsora közben az Úr Jézus így szólt: „Erzsébetkém! Köszönöm a meghozott áldozatot. Tudom, sok és nagy küzdelmedbe került. De ne felejtsd el, hogy az Isten szava beszél lelkedhez. A fölséges és hatalmas Isten méltat arra, hogy szavai által kérését adja át. Az Isten kér és köszön. Leányom, nyugodj meg! A nagy támadás (miatt), amely gyakran meglep a gonosz részéről, ne engedd eltántorítani magad. Én látom a szünet nélküli harcot, mely után egészen elgyengülsz. Gondolj ilyenkor arra, hogy a lelkek megmentéséért hozol meg minden áldozatot, és megváltó munkámban való részvételeddel az Isten örök gondolatait valósítod meg.” Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy Isten szava beszél lelkemben, egészen megremegtem, és amikor azt mondta, hogy Ő kér és köszön, e szavak hallatára még csak fokozódott bennem a remegés. „Imádott Jézusom, én, nyomorúságos! Bocsásd meg bűneimet, légy irgalmas, ezt kérem én Tőled szünet nélkül és ezt köszönöm! S ezt lelkemből megszakítás nélkül küldöm Hozzád.”
Még ugyanaznap este Hozzá mentem, hogy az egész napi jóságát megköszönjem. Amikor a templomba értem, a kóruson falat véstek, és ez oly nagy zajt okozott, hogy rövid otttartózkodás után elköszöntem az Úr Jézustól. Amint az ajtón kiléptem, váratlanul így szólt: „Kis lánytestvérkém, nem engedem, hogy Nélkülem menj haza. (III/177) Én is veled megyek, hisz alig vártam a pillanatot, hogy Hozzám jöjj. Ó, kedve sem, végre egy szív, mely az Enyémmel együtt dobban! Egy benső, mely Velem együtt érez. Gyere, otthon, kis szobádban folytasd imádásod és engesztelésed! Én jelen leszek, és addig ott maradok, amíg imádsz és engesztelsz.” Én sajnos nem sokáig bírtam már ébren maradni. Az Úr Jézus csendesen elköszönt: „Légy áldott! Te imádsz, s Én ezért megáldalak.”