1964. február 23.

Vasárnap délelőtt a máriaremetei templomban jártam. Kissé hosszadalmas az, amit leírok, de annyira különös. Egy alkalommal a kegytemplomban a Szent Szűztől vezettetve egy előttem egészen ismeretlen atyának kellett átadnom a Szent Szűz Szeretetlángját. Miután ezt megtettem, egy alkalommal a Szűzanya arra kért, hogy tartsam számon mindazokat a személyeket, akik már valamit is tudnak az Ő Szeretetlángjáról. Én az ismeretlen atya nevét és címét a sekrestyében meg is tudakoltam. És amint kiléptem a sekrestyéből, nyomban meglepett egy érzés: „Ez nem azonos név és cím azzal, akit te kérdeztél.” Én azonban nem törődtem a figyelmeztető érzéssel. Eltettem a címet, és a Szent Szűz kérésére a névjegyzékhez kapcsoltam. Időközben többször is támadt miatta nyugtalanító érzésem, de mivel abban az időben is állandóan a kételyek szorongattak, nyomasztó kínjaimban vergődve arra gondoltam, nem tudom, honnan származik, ez is egy szenvedéssel több. S miután az Úr Jézus egy időre kételyeimet megszüntette, megnyugodtam. Ez az egy azonban még nyugtalanított továbbra is. S most, hogy ismét a kegytemplomban jártam, a Szűzanya határozott indítást adott:„Menj, és most rögtön tudakold meg a helyes nevet és címet!”

Most már nem állhattam ellen, odamentem a gyóntatóhelyiséghez. A mellettem levő ismerősöm, mikor látta, hogy a gyóntatóhelyiség felé megyek, figyelmeztetett, hogy a pap elhagyta a gyóntatóhelyiséget. S ez olyan időben volt, mikor már nem gyóntatnak. Na, gondoltam, most már mindegy, úgysem mehetek be. De legnagyobb meglepetésemre néhány perc múlva látom ám, (hogy) az imént eltávozott atya jön vissza. Erre kissé megnyugodtam. Tehát tisztán látható, hogy ez a Szűzanya kérése. Amint beléptem, jeleztem az atyának, hogy nem gyónni jöttem. Majd felidéztem a több mint egy évvel ezelőtt átadott rendkívüli dolgok átolvasását. Az atya azonnal emlékezett a dolgokra, és ezt válaszolta: „Igen, tudom, a sátán megvakításáról volt szó benne.” Majd hozzátette, hogy csak imádkozzam jól. Én meglepődtem azon, hogy ebben a papban megmaradt a lényeg, hisz erre megy ki az egész: a sátán megvakítására. Ez a Szent Szűz Szeretetlángjának egyetlen és fő célja, melyre Ő azt mondta, hogy ilyen nagy kegyelmi kiáradást még nem árasztott a Földre, mióta az Ige Testté lett. Szóval az atyától megkérdeztem, mi a neve és a címe: K. J., Szent Ferenc Kórház. Az előző alkalommal megkérdezett cím, melyet a sekrestyében kaptam: V. J., címe: Alsó-Krisztinavárosi templom. Most már megértettem, miért volt a Szűzanya határozott indítása. Az atyától még távozásom előtt áldást kértem, és most már végképp elhagyta lelkemet a nyugtalanító érzés.

Érdekes és különös dolgok ezek,
melyekre a Szűzanya kért meg, hogy írjam le.

1964. február 24.

Este fél nyolckor a krisztinavárosi templom mellett haladtam el, s mivel már késő volt, nem szándékoztam bemenni. Az Úr Jézus egészen váratlanul így szólt: „Jöjj be hozzám, és mondj egy istenhozzádot!” Bementem és meglepetésemre a pap éppen a nyitott tabernákulum előtt állt, s kezét az ajtón tartva becsukni készült (azt). Amint leborultam, Ő így szólt: „Úgy vártalak, milyen kedves vagy, hogy bejöttél!” Közben a pap becsukta az oltárszekrényt, és mély hódolattal háromszor is meghajolt. Erről felismertem, (hogy) görög katolikus pap volt. Utána magyar szövegű imádsággal még kétszer is kifordult, és a kehellyel kétszer is áldást adott, majd az utolsó evangélium²³ előtt is adott áldást.

Amíg így imádtam az Úr Jézust, csendes jósággal megjegyezte: „Látod, azért hívtalak, hogy többszöri áldásomban részesülj. Ugye, meg vagy Velem elégedve?” „Ekkora leereszkedést, ó, Uram, Jézusom! Én már megsemmisülni sem tudok Előtted.” „Jól van ez így, leánykám. Tudod, mennyit hívogatom a lelkeket, és sóvárogva vágyom s várom, hogy figyeljenek isteni sugallataimra. Légy továbbra is engesztelőm!”

1964. február 25.

Másnap a szentmise után, amikor hazamentem, házimunkám végzése közben az előző esti beszélgetést folytatta: „Ha tegnapi hívásomra nem jöttél volna, a többszöri áldást, melyben részesültél, nem osztottam volna ki részedre. Boldogan mondom neked, ezek mind újabb és újabb bizonyítékai szolgálatkész szeretetednek. Ó, hány visszautasítóm van csak egyetlen perc alatt is! Szívem ott pihen meg, ahol nem kap visszautasítást. Bőséges és tiszteletteljes hálaadásod, melyet még az éj folyamán sem szakítasz meg, Engem is lekötelez. Amíg Nálam voltál, Én gyönyörködtem áhítattal telített, bőséges hálaadásodban. Most, hogy eljöttél Tőlem, Én jöttem el tehozzád, hogy hálálkodjam nálad itt munkád közben. Fogd fel Istenségem sóvárgását, melyet most itt nálad óhajtok csillapítani. Gyönyörűség veled lennem. Hisz érzem, hogy szíved minden dobbanása az Enyém. Veled maradok egész nap. Ne remegj meg Előttem, csak egy pillanat, s tovább nem érzed jelenlétem. Szükséged van testi erődre a vállalt kötelesség teljesítéséhez. Az együtt érző kapcsolat, mely lelkünket egybeolvasztja, leküzdi a test által keletkező akadályt. Éppen ezért veled maradok ma egész nap.”

23 Az „utolsó evangélium” az ún. trienti misekönyv sajátossága. A miséző áldozópap a befejező áldás és elbocsátás végén csendesen elmondta Szent János evangéliumának 1. fejezetébôl az első 14 verset. (Szerk.)