1964. február 12.

Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újrafestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni: „Ugye, gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen egyszerű, könnyen áttekinthető, ahol nincs semmi és senki, csak Én! Így összeforrhat szemünk, mert nincs, ami figyelmedet elvonja Rólam. Uraljon mindig ez a könnyed magabiztosság. Óhajts: csak Én és senki más!”

1964. február 13.

Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok. Pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait leíratlanul. De van idő, amikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége nem énem, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak. De ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni.

A múlt hét csütörtökön történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokgyulladást kaptam. A magas lázat néhány lázcsillapító segítségével leküzdöttem ugyan lábon hordva, de a fül- és még jobban a torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt /csak kenyéren és vízen/. Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott: „Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget.” Én egy kevés rántott levest főztem. A meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított ki:

„Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Ezt soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez.”

1964. február 14.

„Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. Tudod, hogy a vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hisz te ebben a szakmában is dolgoztál és tudod. Azért mondom: minél többet vagy istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni szent tetszésem szerint.”