1964. augusztus 13.

Reggel az Úr Jézus megelőzött: „Erzsébetkém, jó reggelt és kegyelemteljes napot szerzek ma különösen neked! Figyelj Rám! Az elmúlt hosszan tartó szenvedéseket kiértékelem előtted. Írd ezt is le. Szenvedéseid érdemei által gyóntatódnak lelkébe nagy fényességet árasztottam. Mostantól érvényre jutott előtte szent ügyem hitelessége, melyet általad közöltem. Ez az eredményes megvilágosítás Tőlem, isteni fényességemből áradt át lelkébe. Tehát tudod, mit jelent ez? Egyet a tizenkettő közül most megnyertünk. Csakhogy a te szenvedéseidre még továbbra is szükség van. Most rövid pihenés után újra fölfokozom szenvedéseidet. Elfogadod? Felelj erre Nekem szavaiddal és határozott önátadásoddal. Én egészen egyedüli uralkodója akarok lenni lelkednek. Ez isteni szavaim biztosítékát is jelenti számodra.” „Értelek, imádott Jézusom. Újra határozott önátadást kérsz? Hogyan boruljak le isteni lábaidhoz? Hisz annyira összeforrt minden tagom Veled, hogy már nem élek én, csak Tebenned. Imádott Jézusom, fogadj el így, ahogy vagyok, teljes semmiségemmel és bűneim szünet nélküli bánatával! Más szavam nincs, csak még az, hogy nagyon-nagyon szeretlek. Úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett.” Ő közbeszólt: „Mondd csak, mondd ezt, Erzsébetkém! Gyönyörűséges szavak ezek számomra. Ezekért a szavakért szenvedtem és haltam kínhalált. S minden ember ajkáról ezt szeretném hallani.Te jól érted ezt, taníts meg erre másokat is!”

1964. augusztus 22.

A Szűzanya szólt: „Bánd csak, bánd bűneidet mások helyett is, kis kármelita leánykám! Szent Fiam határtalan örömét leli bűneid bánatában. Csak tegyél így továbbra is, és engeszteld mások helyett is! A te bánatod biztosítja sokak részére a megtérés kegyelmét.”