(III/137) 1963. (–)

Nem tudom, az Úr Jézus ezt a beszélgetést mikor mondta, csak töredékét találtam meg. „Elhivatottságodért megengedtem a sok bukdácsolást. Ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelked arra az alázatosságra, mely nélkül most semmire sem mentem volna veled. Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy lelki vezetőd szavai nem Tőlem valók. Sőt, nagyon is kihangsúlyozom, a legnagyobb alázattal fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit Ő mond.Az Ő szavai az Én lelkemből fakadnak. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek!”
 

1964. január 5. – elsô vasárnap

A kórházban voltam.

Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig bírtam menni. Közben arra gondoltam, hogy öt órakor kezdődik a szentségimádás, s én is ott szeretnék lenni a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni: „Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Úgy kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra.” Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, melylyel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe. Én is a sokat megbántók között voltam. Lehet erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! És újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott elő lelkemből. „Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg. És úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett.” Ő bűneim bánata közben tovább beszélt: „Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, amely miatt a világ oly sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága. Ők segítségemre tudnának lenni ebben, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszélylyel járó lanyhaságot.Megkérlek,légy oly jó,és közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját. Hogy Ő s ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat. S vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, mely nélkül nem lehet lelkiéletet élni, bármilyen nagy az ő törekvésük. Szent sugallataim elhanyagolása úgy az ő, mint a rájuk bízott lelkek elsorvadását idézi elő. 

Ilyenkor mélyen átelmélkedem az Úr Jézus kérését, melyet rám bízott, és gondolataim fájó szomorúsággal töltik el lelkem. Ő Szívének bánatát árasztja lelkembe. S ezt mondta: „Leánykám, a mi kezünk együtt gyűjtsön, és a mi bensőnk együtt érezzen!”