(III/134) 1963. december 15.

Az Úr Jézus tanított és panaszkodott ismét: „Leányom, emberi természetemnél fogva voltak emberi tulajdonságaim is. Nekem is van hitem, reményem és szeretetem is.²² Mily nagy hittel, reménnyel és szeretettel hoztam meg értetek a legnagyobb áldozatot. Hittem és reméltem, hogy lesznek követőim, kik viszonozni fogják határtalan szeretetemben meghozott áldozataimat.Vérrel verejtékező haláltusámban a mennyei Atyám által nyújtott vigasztalás adott erőt, hogy teljesen kiürítsem a szenvedések poharát. És mint ember szenvedtem, mellőzve minden isteni hatalmamat, hogy Szívem veletek érezzen. Minden szenvedést megízleltem, és a bennetek való reménnyel mentem a szenvedés útjára. Láttam a sok hűtlenséget és vele szemben együttérzésteket is. Ez az, amely irgalmasságra és könyörületre késztetett és késztet most is. Tudod, ugye, ha csak egy igazat találnék is, megkegyelmeznék a sokaság megbántásaiért. Tartsatok tehát bűnbánatot, hogy a belétek vetett reményem meghozza számotokra az üdvösség gyümölcsét!”
 

1963. december

Péntek délután, mikor már erőm fogytán volt a nehéz önmegtartóztatás miatt, az Úr Jézus hirtelen meglepett. Reám árasztott kegyelmei remegéssel töltöttek el, ahogy szavainak kedvességével szólt: „Te, te! Mit meg nem adnék neked! A kegyelmek bőségét kérésed szerint szaporítom meg lelkedben, melyet áldozataid által kitágítottál Előttem. Így most befér mindaz, amit adni óhajtok. Minden áldozat, melyet meghozol, új takarék(betét) a mennyben, melyet magaddal hozol, és kamatját halálod után a lelkek sokasága fogja Általam kapni.”

²² Erről lásd még a teológiai értékelés 6.5-ös pontját. (Szerk.)