1963. március 10.

Ebédkészítés közben is elmerültem Benne, lelkemben imádtam és engeszteltem Őt. Az Úr kegyelme által lelkem egészen el tud fordulni a földtől, és minden gondolatom csak az Úr kedvében járni. Munkám közben az egyik kis menyem jött be szíve fájdalmát elpanaszolni, hogy remegve gondol arra, hogy orvoshoz kell mennie, és esetleg újra az lesz a megállapítás, hogy nem lesz gyermeke. Ő szívében vágyva vágyik az anyaságra. „Imádott Jézusom! Segítsd meg őt! Én pedig, hogy elűzzem szívének szomorúságát, csendes, vidám dalokba kezdtem. Ő nehezen vidámult meg, de azért lassan a csendes kis dalocskák derűre hangolták. Ennek én nagyon megörültem, s közben egy régi sláger jutott az eszembe: „A lelkemben azt az asszonyt százszor visszasírtam.” Az Úr Jézus megszólalt lelkemben. „Ez igaz. Gondolkozz csak el ezen.” (II/85) Igen nagy bánat nehezedett szívemre. Az ebéd sem esett jól. Ebéd után lepihentem, s az Úr Jézus ismét szólt hozzám: „Emlékezz csak vissza, mennyit felajánlottam kegyelmeimet, és te állandó hitetlenkedő és bizalmatlankodó elutasításaiddal mennyi bánatot okoztál, és hányszor visszasírtam lelked hitét és bizalmát.” Szavait nem szemrehányással, hanem oly végtelenül nagy szeretettel és jósággal mondta, hogy újra csak könnyekre fakadtam: „Imádott Jézusom! Bánhatok-e eleget ennyi bűnt?”