[II/116] 1963. augusztus 31.

Az esti szentmisén is részt vettem. Utána még sokáig Vele maradtam, hosszan könyörögtem hozzá. A sekrestyés nővér, aki nem vett észre, az ajtót rám zárta. Ketten maradtunk, Isten és én. Én könyörgő imámban elmerültem, a szenvedő lelkekért könyörögtem. Lelkemet nagy vágy égette, hogy minél többen kiszabaduljanak a szenvedés helyéről. Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt: „Kislányom! Lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedő lelkek iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégyet mondtál tiszteletemre egy lélek kiszabadulásáért. Most, hogy vágyad csillapodjon, tíz lélek fog ezentúl kiszabadulni.” Alig tudtam értelmemmel felfogni ezt a nagy jóságot. Hálálkodó szavak helyett csak egy nagy sóhaj jött ajkamra:„Irgalmasságnak szent Anyja, hála, hála a sok kegyelemért!”
 

1963. szeptember 1. – hétfő

Ez a nap a szenvedő papi lelkekért felajánlott böjt. Úgy, ahogy az Üdvözítő kérte tőlem, kenyéren és vízen való böjtöléssel egy szenvedő papi lelket szabadítok ki a tisztítóhelyről. A böjt némileg elgyengít, mivel a házimunkámat most is a megszokott módon végzem, vagyis gyermekeimnek segítek. Munkám végeztével estefelé az Úr Jézushoz mentem. A Benne való elmerülést egy váratlan kellemetlenség zavarta meg. El kellett köszönnöm az Úr Jézustól. Amint hazafelé mentem, így szólt: „Várlak otthon. Ugye, sietsz haza? Ott leszek kis szobácskánkban, mire hazajössz.” Igen meghatódtam, s az Ő jelenlétében elfogyasztottam szerény kis vacsorámat, mely csak kenyér volt.Az Úr Jézus ott volt velem. Nem láttam, de jelenlétének érzetével bizonyította ezt. A nagy fáradtságom miatt nem tudtam sokáig fennmaradni, [II/117] hogy térden állva imádjam Őt. Az Úr Jézus végtelen jósággal és figyelmességgel így szólt: „Pihenj csak le! Én még egy kissé itt időzöm nálad. Érezd az Én áldott, szent jelenlétemet és Szívem nagy bánatát, melyet megosztok veled. A mi szívünk együtt dobbanjon!”

Könnyeim megeredtek. A bűneim fölötti bánatot úgy fokozta bennem, hogy csak könnyeimet tudtam hullatni. Ennyi jóság és figyelmesség, mellyel Ő elhalmoz, kit ne indítana könnyekre? Az áhítatos csendben Ő állt mellettem, s utána elköszönt. „Pihenj békében! Én megyek szíveket keresni.”Ahogy éreztem, hogy áldott, szent jelenléte távolodik, utánaszóltam zokogó hangon: „Hová mégy, imádott Jézusom?” Ő bánattal teli hangon válaszolt: „Csak megyek. Legelőször is a Nekem szentelt lelkeket keresem fel, felkínálom nekik újra és újra kegyelmeimet.”