Szeretetláng Lelki Napló - II. füzet 1962. október 15.II/17

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
13

És még tovább is beszélt velem sok mindent, de nem tudok mindent leírni. Ennek a nagy jóságnak hallatára szívem igen megindult, és így szóltam az Úr Jézushoz: „Tudod, imádott Jézusom, hogy a lélek ugyan kész, de a test gyönge.” Ő erre megtöltötte lelkemet kegyelmének erejével, és azt kérdezte: „Milyen vagyok?” Mintha ember lett volna, úgy beszélt hozzám: „Látod, ilyen az Én gazdagságom. Rád vagyok szorulva, és mennyi mindent adok neked. Úgy, most már a mi kezünk együtt gyűjtsön, hisz a mi gondolataink is egyek, és bensőnk is együtt érez! Ugye, ez a mi imádságunk, látod, milyen bensőséges, kislányom? Ha sokan lesznek majd, akikkel így el tudok beszélgetni, akkor panaszos szavaim is megfogyatkoznak. Most megkérlek, használj ki minden lehetőséget, kérd mennyei Atyánkat, hogy minél többen megértsenek Engem. Tudom, sokaknak ez nem könnyű, de ezt a nehézséget csak addig érzitek, míg egészen a közelembe nem férkőztök. Ha már Mellettem vagytok, ott már minden nehézség könnyűvé válik, mert a szeretet súlytalanná teszi számotokra az áldozatvállalást.” Egy alkalommal az Ő isteni fényességét árasztotta lelkembe, és sok mindent mondott, de nem vagyok képes abból semmit sem leírni. Vagyis igen: „És az Ige testté lett. Éld át ezt a nagy és fenséges titkot, mely a világ megváltását jelenti.” Ezeket az elmélkedéseket nem vagyok képes szavakkal kifejezni. Hónapokon át csak erről elmélkedtem, mint ki nem meríthető csodáról.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."