1962. október 11.

Az Úr Jézus: „Kis kármelitám! Szeretném, ha azt, amit most mondok, leírnád, és eljuttatnád azokhoz a lelkekhez, akiknek nagy szükségük van arra, hogy eligazodjanak, és tevékenységük visszaszorítását, mely miatt jelenleg oly sokat szenvednek, ajánlják fel engesztelésül a lelkekért. S mindazok a lelkek, akik bármilyen formában Nekem szentelték életüket, és most jelenlegi állapotuk miatt külső tevékenységet nem fejthetnek ki, vessék bele magukat a lelki elmélyülésbe, mely csodás termést hoz majd számukra és a lelkeknek. Én számon tartom most is az ő szeretetüket. Úgy áhítozom (rá)! Ó, bárcsak figyelnének és meghallanák feléjük küldött sóhajtásaimat! Segítsetek hordozni keresztemet, hisz oly nehéz! Ne hagyjatok magamra! Nem azért hívtalak meg, mert nincs szükségem rátok, sőt, most igazán itt az ideje és alkalma annak, hogy bizonyságot tegyetek Mellettem. Ne legyetek kényelmesek, nézzetek Rám, a keresztre! Mi kényelmet engedtem meg Én Magamnak? Ez nem hat meg benneteket? Vagy már úgy megszoktátok az Én jóságomat, hogy semmibe sem veszitek? Ó, ti lanyhák, mi tudna rátok hatni, ha az Én mérhetetlen szenvedéseim mellett érzéketlenül elmentek! Még ti is, akiket pedig Szívemen melengettelek! (II/15) És ennyi hűtlenség ellenére is szeretettel hívogatlak, csak jöjjetek, Én megváltottalak benneteket az örök haláltól! Vagy nem akartok élni Velem? Elég nektek a földi mulandóság? Ó, Szívem epedő bánatát vegyétek észre! Szabad akaratotok van, és Én azt szeretném, ha tisztán a szabad akarat útján jönnétek Hozzám. Kis kármelita leányom, írd csak, írd panaszos sóhajaimat, hátha megtörnek rajta a kemény szívek, és ha csak egy kevés is, te már akkor is jól végezted munkádat.A mi ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához!”