1962. november 30.

Ma reggel, mikor a hat órai harangozást elkezdtem, a Szűzanya szólt kedvesen: „Napközben is ajánljátok fel munkátokat Isten dicsőségére! Ez a kegyelem állapotában történő felajánlás is a sátán megvakítását fokozza. Éljetek tehát kegyelmeim szerint, hogy mind jobban és mind nagyobb területre terjedjen ki a sátán megvakítása. A sok kegyelmet, melyet nektek nyújtok, mind jobban használjátok fel, mert ez a lelkek tömeges megjavulását fogja maga után vonni!”

Fontos!

1962. december 1.

„Leányom! Látom, nagy szorongásaid vannak, félsz a nagy úttól, hogy újabb megpróbáltatás számodra Szeretetlángom átadása. Legyen fellépésed nagyon alázatos és bátor, határozott. Én veled megyek.A Szeretet Lelkének birtokában van lelked, az Ő ereje kísér és megvilágítja azok lelkét, akikhez menned kell.”
(II/37) A Szent Szűz azt is mondta, milyen lelkülettel lesznek azok, akikhez mennem kell, és akikhez küld, milyen kétellyel fogadják Szeretetlángját. És tovább beszélt erőt adó beszédével: „Sok és fájdalmas félreértésen és a megaláztatások fokozottabb vállalásán kell keresztülmenned.Akihez irányítalak, az is szenved, őt is a fájdalmas kételyek gyötrik, még jobban, mint téged. Látod, kislányom, most is azt mondom, hogy lásd, miért kell neked annyit szenvedni, imádkozni és böjtölni, és azoknak is, akikhez irányítalak. Hogy valamiképpen érdemet szerezzetek Szeretetlángom továbbadására, mert igen nehezen indul meg. Megmondom azt is, nem ok nélkül juttatom a kétkedő lelkületűekhez, hanem azért, hogy megérezzék Szeretetlángom kegyelmi hatásának kiáradását, s higgyenek nekem és bízzanak bennem.”

Mikor a Szűzanya jóságos szavait meghallottam, nagyon elcsodálkoztam, mert az előző napi szenvedések és kísértések után az Úr Jézus szólt: „Szenvedj Velem! Fokozni fogom lelked szenvedéseit, és szavaimat is távol tartom tőled.” Ilyenkor mindig megremegek a szomorúságtól. Az Üdvözítő jóságos szavakkal vigasztalt: „De jelenlétem érzetét meghagyom benned. A nagy szenvedésekhez, melyeket most elárasztok benned, igen nagy erőt ad Anyánk Szeretetlángja. S ez az, mely Engem is lekötelez, hogy jelenlétem érzetét ne vonjam meg tőled. Neki is köszönd meg!”

A Szűzanya még sokat beszélgetett velem. Úgy oktatott, mint egy kislányt. „Mondd, miért félsz? /Én ugyanis azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy a püspök atyához kell mennem, s ha erre gondoltam, mindig összeszorult a szívem./ Légy határozottan bátor, én lépek fel veled. Ezt a szenvedéseiddel kiérdemelted, ne legyen kétely lelkedben. Ezért kellett ennyit szenvedned, és (II/38) csak a szenvedések által lettél erre alkalmas, ennek a nagy kegyelemnek továbbadására. Nincs okod a félelemre, mert ez azt jelenti, hogy lelkedet ugyan alkalmassá tettük, de mégis érezd azt szüntelenül, hogy eszköz vagy kezünkben. Ne tulajdoníts semmit magadnak! A félelem oktalanság, mert ez még mindig önteltséged tükröződése. Azt hiszed, te képes lennél valamire? Kislányom, add át már magad egészen, lásd be semmiségedet! Mi vezérlünk téged. Azért mondom, sem félni, sem magadnak tulajdonítani nem szabad semmit.” Aznap egész nap olyan lelkiállapotban voltam, hogy alig tudtam magamról valamit. Írtam a Szent Szűz közléseit. Szombati nap volt, és csak este tíz óra felé ébredtem annak tudatára, mi is van velem. Akkor jöttem rá, hogy sem kenyeret, sem tojást nem hoztam, amivel a gyermekeim megbíztak. A Szűzanya beszélgetése annyira eltöltötte egész lényemet. Nem tudok ezekből mindent leírni, csak ezt a keveset.

[...]