1962. november 22.

Átadtam a Szent Szűz Szeretetlángját B. atyának. Azt gondoltam, most végre kissé megkönnyebbül lelkem. S most kezdődött szenvedéseimnek rettentő fájdalma. A gonosz oly borzalmasan kezdett újra zaklatni! Ilyen még nem volt eddig. Ó, gyötrő kínok, melyek napról napra növekedtek lelkemben! Ezek a halált hozó kínok, úgy érzem, kárhozatba döntenek. A lelkemben uralkodó sötétség már negyedik napja tart, most már alig bírtam állni lábamon. A gyomrom működése is megállt, az élelem, melyet magamhoz vettem, emésztetlen kőként állt gyomromban. A következő nap vasárnap volt. Felmentem a máriaremetei kegytemplomba, mert azt hallottam, hogy szentségimádásra toboroznak híveket. Siettem jelentkezni, mert a jelentkezők számától függ, hogy meg lesz-e tartva. Itt, a Szűzanya kegyhelyén könnyű volt elmerülni az Ő Szeretetlángjában, miközben a Szent Szűz jóságos, kérő szavaival ezt mondta: „Vágyakozásod nagy, de tudod, mit mondtam? (II/28) Szállást kell keresni Szeretetlángomnak. Induljunk el!” Szívem összeszorult. Ezek a szenvedések és megaláztatások, melyeket a szent Láng átadásánál el kell viselnem, mindig újabb nagy küzdelmeket jelentenek számomra. Lehajtott fejjel, csendben figyeltem a Szűzanya szavaira, mit is fog mondani, merre, kihez menjek? „Most, itt a kegytemplomban add át!” De mivel többen is gyóntattak, nem tudtam, melyik gyóntatóhoz menjek. „Vezesd lépteimet, Édesanyám!” És megkérdeztem: „Ide, a mellettem levő gyóntató atyához menjek?” Majd a Szűzanyától vezettetve átmentem a másik oldalra, és az ott gyóntató atyának elkezdtem mondani jövetelem célját. Először meggyóntam, és csak utána kezdtem elmondani azt, amiért hozzá kellett jönnöm. Szívem torkomban dobogott. Az előttem ismeretlen atya, mikor még csak a felénél tartottam, azt kérdezte, miért kellett ezt neki elmondanom, és miért vagyok olyan nyugtalan? És közben megkorholt, hogy ezt, amit neki elmondtam, öt perc alatt is el lehetett volna mondani, és közben is folyton sürgetett. Én sajnos nehezen kapok levegőt, és ez még lassította is elbeszélnivalómat. Ő azt mondta, szakítsuk meg, és utána igen közömbös hangon hozzátette, hogy ha éppen akarom, később folytassam mondanivalómat. Én közben a gyóntatóhelyiség közelében maradtam, és mivel a gyónók hamarosan elfogytak, újra bementem hozzá.