1962. november 22. Befejezés

(II/33) Egy alkalommal a Szűzanya így szólt:

„Ha olyankor hallgattok szentmisét, mikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni. A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását. A sátán borzalmas bosszútól lihegő gyötréseivel még ádázabb küzdelmet folytat a lelkekért, mióta érzi megvakítását. Erről még fogok beszélni veled, leánykám.”

1962. november 23.

„Leánykám! Gyere, gyűjtsük össze az elhullott búzaszemeket!” Hirtelen nem értettem, mit kíván tőlem az édes Üdvözítő. Csendben vártam, hogy tudtomra adja szavainak jelentését. Ő kérlelő hangon szólt: „Ne haragudj, amiért ismét Szívem jól ismert bánatát tárom feléd. Tudod, a Nekem szentelt lelkek, akik jó földbe hullottak, bő termést hoztak, s most széthullva azt hiszik, hogy nekik már nincs rendeltetésük, csak az, hogy barmok eledelévé váljanak. Nem hagyják magukat összeszedni és megőrölni, pedig e nélkül nem lehetnek hasznos teremtmények. Ó, mennyire fáj lelkem ezekért az elhullott búzaszemekért! Leánykám, panaszos szavaim fájdalmát fogd fel! A mi bensőnk együtt érezzen!”

1962. november 29.

(II/34) Ma gyónni voltam B. atyánál, s átadtam neki a Szent Szűz közléseit. Ő több mindent beszélt, míg végre áttért a Szent Szűz közléseire, mert még csak néhány sort olvasott el belőle, pedig egy hete, hogy átadtam. Én szomorúan hallgattam: „Jó Szűzanyám, láthatod, mit tudok én tenni? Tudom, semmit. Te cselekszel általam. Nem rajtam múlik, hogy eddig még semmi nem történt.” Gyónás közben az atya utalt kevélységemre.Szavaiból azt vettem ki,hogy alázatosságba burkolt kevélységből származik, amiket átadtam neki. És mindenről beszélt, csak a Szent Szűz Szeretetlángjáról nem. Én régi bűneimet soroltam fel. „Te tudod, Édesanyám, amióta Szeretetlángodat átadtad, azóta mennyire távol tartod tőlem a bűnt, azóta csak a múlt bűneit siratom. És sirathatom-e eleget?”

Az atya tovább fejtegette, hogy a léleknek milyen csodálatos kirobbanásai vannak, és nem biztos, hogy isteni eredetűek. Engem nagyon zavartak ezek a dolgok. Szerettem volna szót kérni, hogy én is beszélhessek, de nem tettem meg. Türelmet, alázatosságot és nyelvem fékezését gyakorolva hallgattam további fejtegetéseit, hogy ő a legnagyobb csodának azt tartja, hogy hat gyermekemet egyedül neveltem fel. Ő ezt csodálatos Gondviselésnek tartja, és hozzátette: ha úgy igaz, ahogy én mondtam. Én kételkedő szavaira csak ezt mondtam: „Isten látja lelkemet.” Igen fájt az ő hozzám való bizalmatlansága.Arra gondoltam, én semmi vagyok, Isten az, aki cselekedte velem, Övé minden dicsőség. És boldogan tettem az Úr Jézus szentséges lábai elé ezeket a gyónás közben kapott megaláztatásokat. Hisz a Szűzanya megmondta, csak ezek által leszek alkalmas Szeretetlángjának továbbadására.