(II/25) 1962. november 17.

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy az őrangyalom így szólt: „Nagy csodálkozással néznek rád az angyalok és a szentek.” És őrangyalom arra kért, vagyis inkább figyelmeztetett, hogy fokozzam magamban minden erőmmel a mélységes hódolatot és imádást Isten szent fölsége iránt, mert ezek a nagy kegyelmek szinte példa nélkül keveseknek jutottak. Figyelmeztető szavainak hallatára bűnös nyomorúságom súlya nehezedett rám, hogy mennyire méltatlan vagyok a kegyelmek bőségére, melyet a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása reám áraszt. Szinte napról napra fogy miatta testi erőm. Ezen a napon a Szűzanya hosszan beszélgetett. Nem tudok mindent leírni, csak azt, ami a reggeli órákban történt. Kimondhatatlan nagy nyomorúságom nyomasztó érzésben tartotta lelkemet. Most, hogy a Szűzanya szavait hallottam, az eddiginél is sokkal nagyobb tisztelettel figyeltem Rá. Éreztem, hogy Ő is rendkívüli dolgokat fog most közölni velem. Szavai úgy hatottak rám, mintha nem is szavakkal, hanem valami csodálatos érzéssel telített kegyelemmel árasztotta volna el lelkemet, s ez hirtelen oly csodálatosan könnyűvé tett. És a szentmise idején lelkem tudatába árasztotta, hogy mi is az, amit most érzek, ami annyira könnyűvé tesz, és olyan fenséges állapotba helyezte lelkemet: „Leánykám, ez a nagy kegyelem a szent tisztaság.” Szavaira nagyon megrendültem. Ő rövid, csendes várakozás után így folytatta: „Most teljesen megtisztultál minden olyan folttól, melylyel a tisztaság ellen vétettél. Ezentúl ahol megjelensz, sokaknak megadatik, hogy megérezzék lelked különös tisztaságát, melyet Szeretetlángom kegyelmi hatása árasztott reád, és árasztani fog mindazokra, kik hinni és bízni fognak bennem.”