1962. december 27. Folytatás

Most már nem találok szavakat. A lelki gyötrelmek tetőfokán a kétségbeesés mélységébe zuhanok. De ki hisz nekem, megszállott gonosznak? Ki segít rajtam? Elmém sötétségében nincs a kegyelemnek egy parányi kis fénye sem, (II/58) hogy megtörné lelkemben a kevélység bűnét. Nem, nem, nem tudok lemondani! Ha azok nem hisznek, akiknek átadtam a Szent Szűz szavait, a Szűzanya dolga, hogy én belátásra kényszerüljek. És ha hazugság, amit én leírtam és továbbadtam? Irgalmasság Anyja, nem tudom folytatni! Vakmerő bizakodás ez? Ilyen az a vétek, melytől biztosan elkárhozik a lélek? „Ó, te szerencsétlen! Nincs a világon még egy, aki ily erőszakos megfontoltsággal rohanna a kárhozatba. Én megkérlek, szelíd szavakkal szólok hozzád, törj meg végre, hogy tested, lelked kárát ne vallja! Hazugságod beismerése elvágja lelked gyötrő kínjait. Légy értelmes, és cselekedj úgy, hogy megtaláld lelked nyugalmát! Akkor az irgalom is reád száll.”

Drága jó Nővérkém, ezek után nem tudom, mi lesz a szava hozzám? Hogy Ön minek tart, azt én el tudom gondolni. Lehet, hogy Ön tapintatból nem fog megvetni, mint M. atya tette. Legyen Ön előtt mentségemre az, hogy belátom téves hazugságomat. De sajnos, ez nem könnyít lelkemen, mert tovább kell mennem! De mivel erre képtelen vagyok, kérem Önt, segítsen elesettségemből felkelni! Bizonyára azért rendelte mellém az isteni Gondviselés, hogy Ön legyen az, ki beláttatja velem konok, hazug kevélységem szörnyű csapásait. Ön mindig megnyugvást és kételyeim eloszlatását jelentette számomra. Most is azért írtam le lelkem kétségbeejtő borzalmait, hogy az Ön nyugodt és tisztán látó derűje törje meg hazug kevélységem bűnös konokságát. Köszönöm az isteni Gondviselésnek, hogy Önt számomra rendelte, hisz Ön volt az első, ki arra figyelmeztetett, hogy önszuggerálás is lehet ez. Én nem tudom, azután mi történt velem, miféle energiák robbantak fel bennem. Ahogy B. atya is mondta, csodálatos kirobbanásai vannak az emberi léleknek. Csak azt az egyet nem tudom felfogni, hogy ezek után épeszű vagyok-e még? (II/59) Állapítsa azt meg más rólam. Én öszszeroppanva érzem magam, mert amiket itt leírtam, csak írott szavak, de amit átéltem és átélek, az a végsőkig kimerített. De mégsem akarok eltérni hazug meggyőződésemtől. Nem tudom, mely hatalom az, mely tovább erőt ad. De az életmódomon sem tudok változtatni. Bárhonnan származzon is, ez az erő földöntúli. A borzalmas szenvedéseket tovább is viselem már napok óta. Ahogy mondtam, nem akarok én semmit tenni, és ha akaratom ellenére mégis tennem kell, én nem tehetek róla.

Szeretettel köszöntöm, drága jó Nővérkém, és bocsássa meg, hogy zavarom, és ismételten kérem, segítsen rajtam! Imádkozzon értem, és ha lehet, látogasson meg!