(I/113) 1962. szeptember 15. Folytatás

A Szűzanya jóságos szavaival ismét felém fordult: „Gyere velem! Végigjárjuk Betlehem sötét, ködös utcáit Szeretetlángommal. Ne félj, Szent József és én veled leszünk, és addig, míg más nincs, mi hármasban járunk.” A fájdalom, mellyel eláraszt, könnyben tartja szemeimet. A Szűzanya az Ő nagy fájdalmát sokszor átérezteti velem. Szeretetlángjáért, mely betölti lelkemet, szinte állandó fájdalmat hordok én is magamban.Vannak napok, mikor én is annyira szenvedek Vele együtt, hogy alig bírok járni.

Most, ezen a napon is a szenvedések fokozott kegyelmét árasztotta rám a Szűzanya egész délelőtt. Könnyes szemmel jártam, és titkon kerültem mindenkit, hogy észre ne vegyék nagy fájdalmamat. A Szűzanya (Szeretetlángjának) kegyelmi hatásai állandóan betöltik gondolatvilágomat, szinte nincs is más gondolatom, csak az, hogy megtegyem, amit Ő kér tőlem. A fájdalmakba és kételyekbe elmerülő lelkem szorongását még növeli a sátán is. Rám zúdítja kegyetlen gyűlöletének szörnyű kísérletezéseit, hogy most már szinte le sem tudom írni. Oly kételyeket támaszt bennem, hogy én úgyis annyira gyámoltalan vagyok, és miért nem bízzák ügyüket a főpapokra, miért egy ilyen kiseszű teremtményre, mint én? „Merthogy azok nem hisznek ilyen mesékben. Okos ember nem áll szóba veled. Akihez küldtek, az is lerázta magáról az ügyet. Ő átlátott az egész lehetetlenségeden, azért nem áll szóba veled. Ne erőlködj már, légy te is okos! Minden erőlködésed úgyis hiábavaló!” Még a szentáldozás fenséges idején is zavart. Én minden erőmmel igyekeztem a gonoszt távol tartani magamtól.

(I/114) Egyik nap, amikor az Úr Jézushoz mentem, az volt a szándékom, hogy nagy fáradtságom miatt nem sokat időzöm Nála. Elvégeztem zsolozsmámat, és el akartam köszönni. „Miért sietsz úgy? Mi az, ami Nálam fontosabb neked? Vagy azért, mert fáj a térded? Gondolj Rám, mikor Én is térdre roskadtam, és nem hagytam el a keresztutat. Maradj még Velem, hisz úgyis olyan sokat vagyok egyedül! Vagy már kifogyott a szó belőled? Az nem baj! Figyelj a csöndességre! Dobbanjon együtt szívünk,  forrjon össze tekintetünk, és csak annyit mondj, hogy szeretsz, imádsz mások helyett is! Ugye, tudod, hogy mindig gyűjtened kell Velem? Most, itt a csendben is tudsz Velem gyűjteni. A magányos éjben is tudsz, amikor virrasztasz. Azért tanítalak, hogy tanuld meg a fogásokat, s mondd el másnak is, hogyan kell a lelkeket gyűjteni. A lélek akarása már szeretet, a szeretet pedig mindenre képes. Csak akarj, minden erőd megfeszítésével! A mi gondolatunk mindig egy legyen: a lelkek megváltása az örök kárhozattól! Mert kegyetlen fájdalmaimat csak így tudod csillapítani. Ne legyen ez unalmas neked. Megint azt mondom: Szenvedj Velem!” És ez idő alatt lelkének drága fájdalmát megosztotta velem, mint kegyelmeinek drága zálogát.

Egy másik alkalommal így szólt: „Tudod, hogy fáj a lelkem az elkárhozott lelkek miatt?! A mi kezünk együtt gyűjtsön!” „Uram! Én olyan keveset tudok gyűjteni.” „Leánykám, toldd meg vágyaiddal, óhajtásaiddal, és helyezkedj Belém teljes bizalommal!”