Szeretetláng Lelki Napló - I. füzet 1962. augusztus 1.I/82-83
Napi Ima4 imádkozás 
1962. augusztus 1.
Beteg voltam. Napokig nem tudtam virrasztani, annyira el voltam gyengülve, és ehhez még hozzájárult a nagy nyári meleg is. Alig volt jártányi erőm. Amint egy kicsit jobban lettem, erősen elhatároztam, (hogy) újra virrasztani fogok. Este forrón kértem az Urat: „Imádott Jézusom, adj erőt nekem!” Hajnali három órakor az Úr Jézus ébresztett fel. Az Ő jelenlétére és az Ő szavaira ébredtem: „A magányos éjben szíveket keresek.” Utána rögtön magamra hagyott. Én jelenlétének távozása után arra gondoltam, hogy most mire ajánljam fel ezt a virrasztó órát?
Közben megerősödött bennem az a tudat, hogy a Szent Szűz Szeretetlángja kigyúlásáért ajánlom fel. Elhatározásom pillanatában a gonosz jelenléte szorongó érzéssel töltött el, alig mertem mozdulni. Csak a Szent Szűz Szeretetlángjára gondoltam. „Égi Anyám! Most is azért virrasztok minden erőmmel és szívem egész vágyával, de én olyan semmi vagyok, mit tudok én tenni?”
És míg így elmerültem a Szent Szűz Szeretetlángjában, azon vettem észre magam, hogy a gonosz szorongatása megszűnt, és szinte észrevétlenül eltávozott. Úgy éreztem, mintha egy világtalan tapogatózott volna el mellőlem. Nagyon meglepett ez az érzés. Utána lelkem olyan könnyű lett, amilyennek még soha életemben nem éreztem.
Mikor ez történt, olyan érzésem támadt, mintha testem elhagyta volna lelkemet, és én mint puszta lélek térdeltem, teljesen megsemmisülve. Úgy éreztem, hogy lelkemet koldus módra összefoltozott rongyok takarják. (I/83) Igen nyomasztó érzés fogott el.
„Imádott Jézusom, látod, milyen vagyok?” S ahogy ezt így könyörögve kimondtam, a Szent Szűz palástjával eltakarta szánalmas rongyaimat, és így szólt: „Kislányom! Ilyen az én országomban sok-sok lélek, de én veled együtt reátok borítom anyai palástomat és elfedem Szent Fiam elől is a ti koldus lelketeket, hogy Ő el ne szomorodjon rajtatok.” A Szűzanya tovább beszélgetett velem: „Az elmúlt napok, ugye, sok szenvedést nyújtottak számodra? Sok kételyt lelkedben, hogy nem hiábavaló-e a sok áldozatvállalás, melyet minden erőd megfeszítésével táplálsz. Örömmel néztem rád, csak akkor még nem akartam kételyeidre vigaszt adni azért, hogy még több érdemet szerezzél. De most, hogy erőt meríts még több áldozatvállalásodhoz, nagy kegyelemben engedlek részt venni.”
És amint e szavakat kimondta, csodálatos módon éreznem engedte Szeretetlángjának kegyelmi hatását, melyet most nemcsak én éreztem, hanem az egész országban minden lélek. Majd ismét így szólt:
„Most a sátán megvakult, és néhány órára megszűnt uralkodni a lelkekben. Különösen a bujaság bűne (az), mely annyira szedi áldozatait. S mivel most a sátán tehetetlen, világtalan, a többi gonoszok dermedt tétlenséggel figyelnek, nem tudják, mi történt, hogy a sátán megszűnt nekik parancsolni. S közben a lelkek, akik felszabadultak a sátán gonosz hatása alól, a jóra való restséggel ellenkező elhatározásokat tettek. És mire rájuk köszönt a reggel, sok millió lélekben erőt kapott a jó szándék a megjavulásra.” És ahogy a Szent Szűz ezeket mondta, minden szavát úgy engedte átélnem, ahogy a lelkekben a kegyelmek hatása végbement. (I/84) Ennek a csodálatos kegyelemnek az érzetével már hajnalban a templomba indultam.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 