„Kislányom, újra csak azt mondom, meg kell változnod az Én tetszésem szerint. Én segítek, hogy a helyes utat kövesd, csak merülj el tanításaimban, és minden erőddel igyekezz a feladott leckét elvégezni. Anyámhoz menj, Ő segít.” „Uram, én Őt nagyon szeretem. Hisz Ő szólított fel engem arra, hogy imádjam, engeszteljem az Ő Szent Fiát. Ó, milyen mélységes bűnbánatot keltett lelkemben az Ő sírástól elfojtott hangja!” „Igen, kislányom, ez volt az első találkozás, a nagy lépés, amikor Anyám különösen Nekem ajánlott. Leánykám, azóta nyílegyenesen repülsz felém. Röptödben ne nézz vissza a földre, nehogy a világ zaja megzavarjon. Már oly rég vártalak! Mióta megteremtettelek, azóta várok rád és minden lélekre.” „Uram, de most már soha többé ne engedj el!” „Te szakítottad ki magad, nem Én engedtelek el.” „Én Jézusom, azért maradtam ilyen nyomorult és neveletlen. Nevelj engem, én Mesterem!”
„Leányom, mondj le akaratodról, mindig arra kérlek. Megváltó munkámban csak úgy vehetsz részt, ha egészen és állandóan Velem egyesülve élsz minden pillanatban.
Kármelita kislányom! Emlékezz vissza, amikor özvegy maradtál és gyermekeid nőni kezdtek, hogy kérted őket, legalább egy órát segítsen mindennap mindegyik, mily könynyebbség lenne ez neked. És milyen szomorú voltál, amikor mindenféle ürüggyel kimentették magukat, és neked egyedül, elhagyottan kellett fáradoznod. Leányom, de sok gyermekem van Nekem is, és ha csak egy órát segítene is mindegyik, mily gyönyörűségem telne bennetek! Ilyenkor különösen a Nekem szentelt lelkekre gondolok, akiket Szívem választottjainak tekintek, és ők mégsem egyesülnek Velem bensőségesen. Szétszórják őket a világias gondolatok. Kis kármelitám, úgy kérlek, merülj el Bennem! Legalább te óhajts még több kegyelmet! Segíts helyettük is, de ne egy órát, hanem szünet nélkül! Ne kérdezd, hogyan, légy találékony, és ragadj meg minden kis alkalmat, hogy a te áldozataid által a lelkek utáni szomjúságomat csillapítsd.”