Egy alkalommal, amint Eléje borultam, így szólt:
„Tudod, milyen szívszorongva vártalak? Látod, milyen egyedül vagyok, és ha te nem jönnél, akkor egészen árva lennék. Leánykám, te is árva voltál, ugye, milyen szomorú ezt érezni?” Majd tovább beszélgetett és tanítgatott: „Mindig kérlek, ne aggódj, hogy csak kis dolgokat tudsz tenni, mondom, maradj egészen kicsinek. Tudod, mit fogunk csinálni? Te fogod Nekem adogatni a mozaikköveket, amit összegyűjtögetsz napközben, Én majd összeillesztem szín és forma szerint, és ha elkészült, hogy fogsz majd csodálkozni, hogy milyen mesterművet alkottam belőle. De látod, Én hiába vagyok művész, ha te nem gyűjtögeted össze, Én nem tudok mesterművet alkotni belőle.” És hangja valósággal esengett felém.
Egy alkalommal így szólt: „Leánykám, Én most be fogom az idődet osztani. Ezt már elkezdtem egyszer veled, ugye, tudod, csak még több mindent akartam programodba beiktatni, azért halasztottam el eddig. Gyere, ha van időd. Ha sok, csak szólj, légy szíves. Az akarat a tiéd, Én azt nagy tiszteletben tartom. Nekem az esik jól, ha önként adod át Nekem.”