Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm: Isten emberét, Szent Miklós püspököt várom.

Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. Minden családba eljut Szent Miklós emléke. Felidézik tetteit, életét, utánozzák jóságát, megjelenítik gyerekszeretetét, s közben olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit tett? Mi volt az indítéka? Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor csinálunk Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst, mintha a valódi élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne. Mi az indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és felnőtteket, azért osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert Isten embere volt. Ha Miklós mögül kilopjuk az Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből. Ahogy a karácsonyból ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a fogyasztás, az lakomázás, a vásárlás ünnepe. Miklós püspökben az indíték a lényeg: őbenne már megszületett az az isteni szeretet, akire mi karácsonykor várunk. Benne már győzött a szeretet. Merő jópofaságból nem lehet egy életen át szeretni, egy ártalmatlan mesehős az északi sarkról nem építi az életünket. Ha az élet komoly, lényegi, akkor a szentünkből, az ünnepből ne lopjuk ki a lényeget. Felnőttként is kiteszem a cipőm: én Isten emberét várom, akiben a győzött a szeretet, akiben győzött a jóság. Milyen jó dolog egy jóságos emberen keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Ha egy ember tudott ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az Isten. Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon, szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék meg sokan: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen jó lehet.

Dr. Papp Miklós