Szent Pál megtérése — Krisztus meghívása

Ma ünnepeljük azt, hogy a feltámadt Jézus megjelent Tarzuszi Pálnak. A jelenés az Egyház titkainak kinyi­latkoztatása volt, és Pált a megtéréshez vezette. Egye­dülálló küldetést ruházott rá az Egyház jövője érdeké­ben.
Az üldöző a kinyilatkoztatásra hittel válaszolt. De nem szabad felednünk, milyen árat kellett ezért Pálnak fizetnie. Küldetése nem volt könnyű. Kezdjük azzal, hogy sok keresztény félt tőle és nem hitt abban, hogy igazi tanítvány (vö. ApCsel. 9:26). Ennek következté­ben Pál szívesen emlegette az átélt szenvedéseket és a tapasztalt gyöngeséget, mert Isten csodálatos hatalma általuk nyilvánulhatott meg. Megtérése a damaszkuszi úton azonnali és gyökeres volt, de meg kellett élnie hit­ben és kitartásban apostoli küldetésének hosszú évei során: attól a pillanattól kezdve egész életének szünte­len megtérésnek, folytonos megújulásnak kellett lennie: „A belső ember napról napra megújul..." (2 Kor. 4:16). Amikor Isten szólít, amikor Isten megtérít, akkor küldetést is ad. A küldetés, melyet Pál kapott, az volt, hogy „tanúsítsa minden ember előtt" mindazt, amit lá­tott és hallott (ApCsel. 22:15). így Pál a feltámadt Krisztustól  ugyanazt a parancsot kapta,  mint vala­mennyi apostol: „Menjetek el az egész világra, és hir­dessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk. 16:15). A Pálnak adott sajátos feladattal azonban Krisztus kinyilvánította és megvalósította különleges módon az Egyház küldetését is valamennyi nemzettel szemben, vagyis azt a küldetést, hogy valóban egyetemes, igazán katolikus legyen, „tanúságtevő minden em­ber előtt." Pál küldetésének felmérhetetlen hatása volt az evangelizáció teljes munkájára és az Egyház egyetemessé­gére. Egy közös imádságon a kereszténységért a II. Va­tikáni Zsinat vége felé VI. Pál pápa azt mondotta, hogy az Egyház „ökumenizmusának apostolát" látja Szent Pálban.