Amikor az „evangéliumi kovászról” beszélünk, gon­dolataink szinte maguktól Szent Márk felé fordulnak, akinek ma van az ünnepe, s evangéliumának is. Amint tudjuk, az általa írt evangélium különösen erősen jelzi az ellentétet Krisztus között, aki megbocsát (2:10), démonokat űz ki (1:24–27), betegeket gyógyít (1:31), és azok között az emberek között, akik kigúnyolják (5:40) és vesztét kívánják (3:36). Ebben a „botrányos” ellen­tétben látja Márk Isten tevékenységének vezérfonalát, mert ilyen módon meglepi az embereket és arra készteti őket, hogy feltegyék maguknak a kérdést Krisztus azo­nosságát illetően („Kicsoda ő?” 4:41). Így készítette fel őket, éppen megaláztatásuk tapasztalatán keresztül arra, hogy higgyenek megváltó küldetésében. „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” – ez a vallomás szakadt ki a kereszt lábánál álló századosból.

    Hogyan is tekinthetnénk ezt másként, mint annak vi­lágos jelzését, hogy bárki követheti Krisztus nyomdo­kait, s tanúságot tehet róla a modern világban? Jám­borság az ellenféllel és az összecsapásokkal szemben, a szenvedélyek és a gonosz erők feletti uralom, s min­denféle szenvedés enyhítésének elkötelezettsége – ezek azok a konkrét magatartásformák, melyekkel a ke­resztény ember vitát gerjeszthet Krisztusról a mai emberek között is, hogy akadjanak szívek, melyek befo­gadják majd üzenetét.

    Ilyen módon a keresztény ember képes lesz arra, hogy hatékonyan munkálkodjék Isten országának eljö­vetelérért és földi városa megépítéséért, a keresztény történelem- és világszemlélettel összhangban, mely nem békíthető ki a materializmus által sugalmazott ideológiákkal és mozgalmakkal.