Prédikáció és bűnbánat: e két szónak teljesen evan­géliumi eredete van. E két szót Szent Antal fényes pél­dája hozza el nektek, mert e két szó tökéletesen érvé­nyes és fontos napjainkban, még ha korunk oly nagy­mértékben megváltozott is azóta. Változnak az idők. A pasztorális tevékenység módszerei és formái valóban változnak az Egyház bölcs útmutatása szerint. De az alapvető elvek, s mindenekelőtt a szentségek rendje változatlanok maradtak. Hasonlóképpen változatlanok az ember természete és problémái, az emberéi, aki az iste­ni teremtés csúcsa, mégis úgy látszik, mindig ki van té­ve a bűn drámai lehetőségének. Ez azt jelenti, hogy sürgős szükség van arra, hogy a megváltás célját válto­zatlan tartalommal hirdessük a mai emberek számára is, vagyis szükség van a megváltás hirdetésére. Arra is sürgető szükség van, hogy üdvösséget kínáljunk a bű­nös embernek — a kiengesztelődés, vagyis a bűnbánat szentsége által. Összefoglalva, szükség van az evange­lizációs munkára továbbra is az üdvösség hirdetésében és felkínálásában.

    Szent Antal ünnepei nem lesznek pusztán ünnepek, ha a papok lelkiismeretében e két értékes és elutasíthatatlan szolgálat kifejlődik, s ha a világi hívekben is fel­merül a vágy, sőt az igény e lelki fejlődésre. Vajon nem lenne igaz, hogy egy jó gyónás igen gyakran olyan kedvező folyamatot indít el, mely egyszerre elindulás és megérkezés? S mindez mindig beilleszkedik a bűn­bánat és megtérés evangéliumi vonalába...

    Bűnbánat és kiengesztelődés. Az evangelizáció nagy témái után, mint amilyen a katekézis és a család, illen­dőnek látszott, hogy ezt a súlyos kérdést is megvizsgál­juk minden szempontból, nem utolsósorban pasztorális-szentségi szempontból is. Olyan téma ez, mely az egyházi élet nagyrészét érinti és hatással van a világban folytatott munkájára.