Örvendezzünk az Úrban mindannyian ezen a Min­denszentek napján! Valódi, tiszta öröm a miénk, erős érzés, mint amilyet egy nagy családban találhatnánk, ahol ez az öröm mélyen bennünk gyökerezik, s onnan kapja az új vért és saját lelki identitását.

    Ma szellemünk elmerül a szentek, a megváltottak se­regében. Bátorságot öntenek belénk, és együtt dicsőítik Őt, akit a zsoltáríró „örömöm Istenének” nevez (Zsolt. 43,4). Ennek a bensőséges közösségnek Isten maga áll a középpontjában. Nemcsak felhív minket az üdvözü­lésre, de meg is adja azt nekünk Krisztus vérével, s el­törli bűneinket. Mindig hálaadó himnuszt kellene zen­genünk az Úrnak, ahogy Mária tette, hogy így fejezzük ki örömünket az Úr nagylelkűsége fölött, „aki arra mél­tatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örök­ségében, a világosságban” (Kol. 1,12). Így a Mindenszentek ünnepe arra int minket, hogy ne támaszkodjunk csak magunkra, hanem tekintsünk az Úrra, hogy ragyogjatok örömötökben (Zsolt. 34,6). Ne saját erőnk­ben bízzunk, hanem gyermekként bízzunk benne, aki szeret minket és sosem fárad bele, hogy jót tegyen ve­lünk.

    Valamennyi szent lélekben szegény, szomorú, szelíd, éhezi és szomjazza az igazságot, irgalmas, tiszta szívű, békében élő, s üldözést szenved az Evangéliumért – ezek a tulajdonságok mind megvannak bennük kü­lönböző mértékben, mi pedig szeretnénk hozzájuk ha­sonlóak lenni. Az „Isten akarata”, hogy szentek le­gyünk (1   Tesz 4,3).