Szent II. János Pál Minden napra egy imaMária, a szent gyermek

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
08

Mária, a szent gyermek

    Míg arra készülünk, hogy imáinkkal Isten Szeplőte­len Anyja elébe járuljunk, nem mulaszthatjuk el azt megjegyezni, hogy ma, szeptember 8-án tartottuk a Boldogságos Szűz Mária születésének liturgikus ünne­pét, aki „az egész világ megváltásának hajnala és remé­nye”.
    Ez a Mária-ünnep mélyen gyökerezik a hívők szívé­ben és áhítatában. Meleg bizalommal és pezsdítő re­ménységgel tekintenek ők Máriára, mert tudatában van­nak annak, hogy az ő születésével vették kezdetüket Is­ten tervében azok az üdvözítő események, amelyek az­tán oly szoros kapcsolatot teremtettek Mária és az ő Fia között.
    Örvendezzünk tehát, amikor megemlékezünk Megvál­tónk Anyjáról. Ahogy Damjáni Szent Péter mondotta: „Valóban, ha Salamon és vele együtt egész Izrael népe a templom felszentelését oly bőséges és fényűző áldo­zattal ünnepelte meg, milyen és mennyi örömöt hoz majd Szűz Mária születése a keresztényeknek? Mert az ő méhébe, mint a legszentebb templomba, Is­ten szállt le a saját személyében, hogy emberi alakot nyerjen, és kegyesen az emberek kö­zött lakozzék látható formában.”
    Ajánljuk hát ma alázatos imád­ságunkat a világért és az Egyházért a gyermek Máriának.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."