Hozzuk be Máriát a házunkba

„És attól az órától fogva a tanítvány gondját viselte.” Elmondható-e rólunk ugyanez? Szívesen látjuk-e Máriát ottho­nunkban? Mert valóban teljes joggal be kellene Őt hoznunk ottho­nunkba, ami az életünk, hitünk, szeretetünk, kötelességeink, hogy el­ismerjük azt az anyai szerepet, mely hozzá illik, vagyis a vezetés, fi­gyelmeztetés, buzdítás munkáját, vagy csupán a csöndes jelenlétet, mely néha önmagában is elég ahhoz, hogy erőt és bátorságot adjon... Jézus mennybemenetele után az első tanítványok egybegyűltek „Máriával, Jézus anyjával”. Tehát Ő is ott volt, az ő közösségükben. Talán éppen ő volt az, aki összetartotta ezt a közösséget. És az a tény, hogy úgy utalnak rá, mint „Jézus anyjára” azt mutatja, mennyire kap­csolódott Mária Fiának személyéhez.

Más szavakkal ez azt mutatja, hogy Mária mindig emlékeztet minket Jézus működése megváltó jellegére, egyetlen Megváltónkra. Másrészt arra is figyelmeztet, hogy a Jézus Krisztusban való hit nem mentesít minket attól a kötelességtől, hogy hitvallásunkba azt a sze­mélyt is bevonjuk, aki az Ő anyja volt.

Isten családjában Mária a különbségeket mindenki között a közösségen belül szavatolja. Ugyanakkor azt is megtaníthatja nekünk, hogyan érhetjük el a Szentlel­ket, hogyan vehetünk reszketve részt Krisztus teljes fel­adatvállalásában az Atya akarata szerint, megtanít min­ket a bensőséges együttlétre, s mindenekelőtt a Fiú szenvedésének értelmére és a lelki gazdagság magabiz­tosságára, „íme az anyád.” Mindenki érezze úgy, hogy hozzá intézték e szavakat, s így találja meg magabiztos, eltökélt, derűs útját saját életében.