Hit és kultúra: fontos és lényeges kapcsolat

A II. Vatikáni Zsinat nyomán az 1974 őszén tartott Püspöki Szinódus ülése kinyilvánította azt, hogy teljes­séggel tudatában van annak, milyen szerepe van a kü­lönböző kultúráknak a népek evangelizációjában. Elő­döm VI. Pál pápa pápai exhortációjában („Evangeli Nuntiandi”) leszüretelte ennek a munkának a gyümölcseit. Azt írja: „Az Evangélium és így az igehirde­tés természetszerűleg nem azonosul egyetlen kultúrával sem, és mindegyiktől független. Mindazonáltal azt az Országot, melyről az Evangélium beszél, olyan embe­rek lakják, akik mélyen kötődnek valamilyen kultúrá­hoz, és az Ország megalkotását csak erősíthetik a kul­turális elemek és az emberi kultúra különböző fajtái. Az evangélium és az igehirdetés függetlenek a kultúráktól, de nem szükségszerűen összeegyeztethetetlenek velük. Az Evangélium képes arra, hogy áthassa őket anélkül, hogy ő maga bármely kultúrának alávesse ma­gát.”

Az egyetemes zsinat, a püspöki szinódus és szeretett elődöm, VI. Pál pápa gazdag hagyományaira támasz­kodva én is kijelenthetem tehát, hogy szerves és állan­dó kapcsolat áll fönn a kereszténység és a kultúra kö­zött, melyet az ember hoz létre a maga emberi voltával. Az Evangélium és az ember kapcsolata, ahogy mondot­tam, alapjaiban kultúrateremtő. És ha a kultúra az, ami által az ember még emberibbé lesz, akkor maga az emberiség sorsa a tét.