Az Úr bemutatása

    Lumen ad revelationem gentium – világosságul a pogányok megvilágosítására.
    Ezek a szavak először hangzottak el a jeruzsálemi templomban azon a helyen, ahol az anyák megtisztulási szertartását végezték elsőszülöttjük megszületése után. E szavakat az öreg Simeon mondta ki, aki próféta volt. Máriának és Józsefnek mondotta őket, akik a Betle­hemben született gyermeket a templomba hozták.
    Bár e szavakat csupán egyetlen helyen mondták ki, az igazság, melyet hirdettek, visszhangzott az egész templomban – az egész területen, melyet Izrael Istené­nek szenteltek, miközben várták a Messiást. E szavak betöltötték a jeruzsálemi templomot a sors világosságá­val, mely az örökkévalóságban fogant: „világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk. 2:32).
    Vonuljunk körmenetben, hordozzuk e gyertyákat, a fény jelét, „amely minden embert megvilágosít” (Jn. 1:9). A Betlehemben született Krisztus jelét. A templomban bemutatott Krisztus jelét. A jelet, melynek so­kan ellentmondanak (vö. Lk. 2:34). Valljuk meg Krisz­tust ebben a jelben. Vajon az Ő kortársai nem mondot­tak-e neki ellen? Annak a népnek gyermekei, melyhez Őt elküldték? De igen. Úgy történt: ellentmondtak ne­ki. Hogy kioltsák a fényt, halállal sújtották Őt. Simeon megjósolta e halált, amikor így szólt anyjához: „a te lelkedet is tőr járja át” (Lk. 2:35).
    A kereszthalál nem oltotta el Krisztus fényét. Nem roppantotta szét a kősír fedele... Tehát belépünk... fényt hordozva, Krisztus jelét, akit keresztre feszítettek és fel­támadott. Simeon jóslata végig beigazolódott a keresz­ten és a feltámadásban: az ellentmondás jeleként – a fény jeleként.