Szent Teréz az a folyó, mely visszamutat a forrásra, ő az a ragyogás, amely elvezet a fényhez. És az ő fénye Krisztus, a „Bölcsesség Mestere”, az „Élő Könyv”, amelyből ő az igazságait tanulta. Krisztus a „menny fényessége”, a Bölcsesség Lelke, akiről Teréz azt mondta, talán Ó beszél általa és vezeti a tollát. Jézus Teréze, az egyetemes egyháztörténet első női egyháztanítója Isten élő szavává lett, Krisztus barátságának hívását érezte, a hit és az Anyaszentegyháznak tett szolgálat új ösvényeit nyitotta meg.

    Tudom, hogy Teréz úgy behatolt a püspökök és papok szívébe, hogy megújult vágyakat ébresztett bennük a bölcsesség és a szentség iránt, hogy „az Egyház világosságává” legyenek. Arra intette a hívőket, hogy „tökéletesen kövessék az evangéliumi tanácsokat”, hogy „a szeretet szolgálói lehessenek”. Felragyogtatta a keresztény laikusok tapasztalatait és életét az imádságnak és a könyörületnek mint a szentség felé vezető útnak a tanításával. Mert ahogy a keresztény élet, úgy az ima sem abból áll, hogy „sokat gondolkodunk, hanem hogy nagyon szeretünk”, és „puszta természetüknél fogva mindenek képesek a szeretetre”.

    Hangja messzebbre hangzott a Katolikus Egyháznál, ökumenikus szinten is válaszok fakadtak rá, és párbeszéd kezdődött más vallási kultúrákkal a szellem kincseiről. Mindenekfölött pedig boldog vagyok, hogy Szent Teréz szavait oly lelkesen fogadták a fiatalok.

    Az egyháztörténet szent asszonyai között kétségtelenül Jézus Teréze az, aki a legbuzgóbb szívvel válaszolt Krisztusnak. Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója volt az, akit Teréz példaképül választott.