Szent II. János Pál Minden napra egy imaÁldj meg minket, szeretett Anyánk

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
18

Áldj meg minket, szeretett Anyánk

    Bizonyára tudjátok, hogy ifjúságomtól fogva műve­lem a zarándoklat keresztény gyakorlatát. Apostoli kör­útjaim során, mint Szent Péter utódja – Mexikótól az egyenlítői Guineáig – a Mária-szentélyek zarándok­ként való felkeresése a legszebb élményeim közé tarto­zik személyes szempontból is, amikor találkozhattam Isten népével a Föld minden pontján, férfiakkal és nők­kel, testvéreinkkel az emberiség nagy családjában. S mindig ugyanazzal a megindultsággal, mint legelőször, helyezem a legszentebb Boldogasszony kezébe mind­azt, ami jót tettem és tenni tudok az Anyaszentegyház szolgálatában.
    Ebben az órában, a Fatimában lévő szentélyben most azt szeretném előttetek elismételni, hogy – totus tuus – teljesen a Tiéd, ó Édesanyánk! – ajánlj fel engem és az itt összegyűlt testvéreket a könyörületes Atyának hódolattal és hálával, szegénységünket elrejtve s elta­karva Isteni Fiad és a Te érdemeiddel. Adja Isten, hogy elfogadjon, megáldjon és megerősítsen bennünket jó el­határozásainkban, melyeket virágcsokorként neked ajánlunk, ó Anyánk: „Tedd azt, amit Ő mond neked.”
    Add ránk áldásodat, Miasszonyunk, szeretett Édesa­nyánk.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."