Tudjátok, hogy mielőtt Jézus elkezdte volna nyilvá­nos életét, negyven napra visszavonult, hogy imádkoz­zék a sivatagban. Ti is próbáljatok meg egy kis csöndet hozni életetekbe, hogy képesek legyetek elgondolkod­ni, elmélkedni, s nagyobb buzgósággal imádkozni, s nagy eltökéltséggel hozzátok meg döntésteket.

   Nehéz megteremteni „a pusztaság és a csend” öveze­teit a modern időkben, mert állandóan eltöltenek ben­neteket a munkátokkal járó bonyodalmak, az esemé­nyek egymásra torlódnak, túlságosan hatalmába kerít a tömegkommunikáció igézete, olyannyira, hogy a belső béke kerül veszélybe és azok a magasabbrendű gondo­latok, melyeknek az emberi létezést kellene jellemezni­ük. Nehéz ugyan, de lehetséges, és fontos azt is tudni, hogyan járhattok sikerrel.

   Ti is megtakarítottatok egy kis időt, különösen estén­ként, egy kis imádságra, elmélkedésre, vagy hogy elol­vassatok egy-egy oldalt az evangéliumokból vagy egy-egy szent életének valamely epizódját. Teremtsetek a magatok számára egy kis zugot, „a pusztaság és a csend” övezetét ilyen módon, vonuljatok vissza, vegye­tek részt lelkigyakorlatokon, melyeket püspökségetek és plébániátok területén szerveznek.

   Az áhítat fontosságával együtt Jézus belénk oltotta annak szükségességét is, hogy kötelezzük el magunkat a gonosz legyőzésére. Az evangélistáktól tudjuk, hogy maga Jézus is akarta, hogy elszenvedje a kísértést. Azért tette ezt, hogy hangsúlyozza annak valódiságát és hogy megtanítsa a stratégiát nekünk, mellyel harcolha­tunk ellene és le is tudjuk győzni. Kereszténynek lenni annyit jelent, hogy elfogadjuk az élet valóságát és vál­laljuk a gonosz elleni kötelező harcot, az Isteni Mester által tanított módszerrel. Arra buzdítalak titeket, hogy legyetek bátrak most és minden időben, ne ijedjetek meg a nehézségektől, s mindig higgyetek Benne, aki a ti barátotok és Megváltótok, s aki figyel titeket és imádkozik azért, hogy hitetek épségben maradjon és kegyelemben éljetek.