A katolikus iskola erkölcsi világképe

Az egész ember fejlődése, az oktatás lelki dimenziója és a szülők bevonása az oktatásba mindig is központi jelentőségű volt a katolikus iskolák erkölcsi világképében. Ez különösen igaz volt az általános iskolára, amelynél még szorosan kötődik egymáshoz a család, az iskola, a helyi közösség és az egyházközség. Nem hi­ányzott a középiskolák esetében sem ez a kapcsolat, ahol gyakran az egyházkerület adja az iskolai lelkészt, mivel az iskola egyben olyan hitbéli közösség is, ahol a középpontban az Oltáriszentség áll, s ahol lehet, a lelki­pásztor közössége újabb kapcsot jelent az iskola és a helyi egyházközség között.

A katolikus iskolák azonban tudják, hogy folytonos igény mutatkozik a változtatás és javítás iránt, és ezért minél jobban ki akarják használni az elérhető lehetősé­geket, hogy saját szerepüket és identitásukat kiteljesít­sék. S jól tesszük, ha e ponton belegondolunk abba, pontosan mi is a katolikus iskola célja, milyen az iden­titása.

Ilyen emlékeztetőül szolgálhat az a dokumentum, amelynek címe „A katolikus iskola”, s melyet a Szent­szék keresztény oktatással foglalkozó Szent Kongregá­ciója adott ki 1977. márciusában. „A katolikus iskola” — mondja a dokumentum — „az egész ember fejlesz­tésének elkötelezettje, hiszen Krisztusban, a tökéletes emberben minden emberi érték kiteljesül és egységbe forr. Ebben rejlik az iskolák specifikusan katolikus jel­lege. Az a kötelessége, hogy az emberi értékeket saját jogukon kiművelje, s összhangba hozza azokat azzal a küldetéssel, hogy minden ember javát szolgálják, Krisztus alakjából ered. Az iskola feladata alapvetően a kultúra és a hit, valamint a hit és az élet összeegyeztetése.”