A Nagyböjt úgy jelenik meg... mint egy út, mint amelyre Isten szólította Ábrahámot: „Vonulj ki földed­ről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked" (Ter. 12:1). És Ábrahám útnak indult habozás nélkül, s nem volt semmi egyéb segítsége, mint az isteni ígéret.

Nos, a nagyböjt ilyen utat jelent számunkra is. Arra szólít minket, hogy eltökélten nézzünk szembe vele és bízzuk magunkat Isten terveire, melyeket számunkra előírt.

S még ha az utazás megpróbáltatásokkal lenne is tel­jes, Szent Pál biztosít minket arról, hogy - akárcsak Timóteust - mindannyiunkat meg fog segíteni „az erő, mely Istentől jön" (2 Tim. 1:8). És az a föld, mely felé haladunk, a keresztények új élete. Ez böjti élet, melyet csak Isten „hatalmával" és „kegyelmével" valósítha­tunk meg - és ez titokzatos hatalom, „kegyelme által, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk aján­dékozott, s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot az evangélium­mal" (2 Tim. 1:9—10).

A Timóteusnak írt levél arra is rámutat, hogy az új élet kenyerét Istentől szerzett titokzatos meghívás és megbízás révén kapjuk meg, „nem tetteink alapján, ha­nem saját elhatározásából" (2 Tim. 1:9). Tehát hívő fér­fiakká és nőkké kell válnunk, mint amilyen Ábrahám volt; vagyis olyan emberekké, akik nem annyira önma­gukra számítanak, hanem Isten szavára, kegyelmére és erejére.

Áz Úr Jézus, amíg a földön élt, személyesen mutatta meg ezt az utat tanítványainak.