A bérmálás megerősítését életünkben csupán egy­szer kapjuk meg. Mégis maradandó nyomot kell hagy­jon. Pontosan azért, mert letörölhetetlen nyomot hagy a lélekben, sosem lehet leegyszerűsíteni valamiféle ide­jétmúlt, elenyésző vallási szokás távoli emlékére. Ezért fel kell tennünk a kérdést önmagunknak, hogy ezt a szentségi, életbevágó találkozást a Szentlélekkel, me­lyet az apostolok kezéből kaptunk a szent olaj által, ho­gyan lehetne és kellene tartósan megőrizni és még mé­lyebben meggyökereztetni saját életünkben.

    Ez gyönyörűen megmutatkozik a Pünkösdkor énekelt himnuszban: „Veni, Sancte Spiritus” – „Jöjj, Szentlé­lek.” Ez arra emlékeztet minket mindenekelőtt, hogy hittel és kitartóan kell kérnünk ezt a csodálatos ajándé­kot. Arra is megtanít minket, hogyan és mikor kell kér­nünk. „Ó, jöjj, Szentlélek, áraszd ránk sugárzó fénye­det...” Tökéletes vigasztaló, adj nekünk édes nyugodal­mat, pihenést, ha elfáradtunk, és vigaszt a könnyek után. Add nekünk erődet, mert nélküle semmi, de sem­mi sincs bennünk hiba nélkül!

    A Pünkösd az öröm napja, s örömmel adok kifejezést ismét ennek az érzelemnek, mert ilyen módon megújít­hatjuk Pünkösd misztériumát Szent Péter bazilikájában. De Isten Lelkét nem lehet körülírni – mint a szél, arra fúj, amerre akar, mindent átjár, szuverén és egyetemes szabadsággal. Ezért innen a Bazilikából, mint Péter alá­zatos utóda, azé a Péteré, aki az igehirdetést először vállalta rettenthetetlen bátorsággal, éppen e pünkösdi napon, benne találom az erőt, hogy felkiáltsak: Urbi et Orbí, a Városnak és a Világnak: „Szentlélek Isten, szállj reánk, elmét derítő tiszta láng, öntsd leikeinkbe, melyeket megszenteltél, kegyelmedet.” Szállj le az egész Egyházra, az egész emberiségre!