Szent Benedek Regulája 7. fejezet:Az alázatosság

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
25
7. fejezet: Az alázatosság 
1Testvérek, a Szentírás kiáltva mondja nekünk: "Mindaz, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza felmagasztaltatik" (Lk 14,11; 18,14; Mt 23,12). 2Ezekkel a szavakkal tehát megérteti velünk, hogy önmagunk felmagasztalása nem más, mint a kevélység egy faja; 3ettől pedig a próféta saját kijelentése szerint óvakodik, amikor így szól: "Uram, nem gőgös az én szívem, és nem nagyralátó a szemem; nagy dolgokat nem kerestem, sem az erőmet meghaladó csodákat". 4Mert mi lenne, ha "felmagasztalnám lelkemet és alázatosan nem gondolkodnám? Mint akit az anyatejtől elválasztanak, úgy fizetsz vissza a lelkemnek" (Zsolt 130,1-2).
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."