Szent Benedek Regulája 44. fejezet:Hogyan tegyenek eleget a kiközösítettek?

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
24
44. fejezet: Hogyan tegyenek eleget a kiközösítettek?
1Akit súlyos vétségért tiltottak ki az imateremből és el a közös asztaltól, az abban az időpontban, amikor az imateremben az istenszolgálatot befejezik, az imaterem ajtaja előtt boruljon le, de ne szóljon semmit; 2és maradjon arcával a földre borulva az imateremből kijövők lába előtt. 3És ezt mindaddig tegye, míg az apát az elégtételt megfelelőnek nem tartja. 4Amikor pedig az apát parancsára bemegy, boruljon le magának az apátnak és aztán a többieknek lába elé, hogy imádkozzanak érette. 5És akkor, ha az apát parancsolja, fogadják be a kórusba, arra a helyre, melyet az apát kijelöl számára. 6De mindenesetre zsoltárt, olvasmányt vagy más valamit még ne merészeljen az imateremben énekelni, míg az apát erre újra parancsot nem ad. 7És minden imaórában, amikor az istenszolgálatot befejezik, boruljon le a földre azon a helyen, ahol áll, 8és így tegyen eleget, míg az apát újra meg nem parancsolja neki, hogy most már hagyja abba az elégtételadást.
9Akiket kis hibákért csak a közös asztaltól tiltottak el, az imateremben tegyenek eleget, és ezt tegyék az apát intézkedéséig, 10míg meg nem áldja őket, és azt nem mondja: Elég.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."