Szent Benedek Regulája 27. fejezet:Miként gondoskodjék az apát a kiközösítettekről?

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
04
27. fejezet: Miként gondoskodjék az apát a kiközösítettekről?
1Az apátnak a lehető legnagyobb gondja legyen a bűnös testvérekre, mert "nem az egészségeseknek szükséges az orvos, hanem a betegeknek" (Mt 9,12). 2Ezért mint bölcs orvos minden eszközt használjon fel: küldjön hozzá szenpektákat, vagyis öregebb, bölcs testvéreket, 3akik mintegy titokban vigasztalják az önmagával küszködő testvért, és alázatos elégtételadásra buzdítsák; vigasztalják is, nehogy "elnyelje őt a túlságos szomorúság" (2Kor 2,7), 4hanem miként ugyanaz az Apostol mondja: "Erősödjék meg benne a szeretet" (2Kor 2,8). De imádkozzanak is érte mindnyájan.
5Az apátnak ugyanis különösen nagy gondot kell arra fordítania, és a legnagyobb körültekintéssel és buzgalommal azon kell lennie, hogy a reábízott juhok közül egyet se veszítsen el. 6Tudnia kell ugyanis, hogy beteg lelkek gondozását vállalta magára, nem pedig zsarnoki uralmat az egészségesek fölött. 7Rettegjen a próféta fenyegetésétől, amelyben Isten szól hozzá: "Ami kövér volt, kiválasztották, de az erőtlent elvetették" (Ez 34,3-4). 8Kövesse a jó pásztor atyai példáját, aki otthagyta kilencvenkilenc juhát a hegyekben, és elment az egy eltévedtet megkeresni (Lk 15,3-5), 9és annak gyöngeségén annyira szánakozott, hogy szent vállaira kegyeskedett venni, és így vitte vissza a nyájhoz.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."