Szent Benedek Regulája 21. fejezet:A monostor dékánjai

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
28

1Ha nagyobb a közösség, akkor ki kell választani közülük jó hírben álló és szent életű testvéreket, és dékánokká kell tenni őket. 2Ezek mindenben viseljék gondját a maguk dékániájának az Isten törvényei és apátjuk parancsai szerint. 3Olyanokat kell kiválasztani dékánoknak, akikkel az apát nyugodtan megoszthatja terheit; 4és ne a sorrend szerint válasszák ki őket, hanem életük érdeme és tanításuk bölcsessége szerint. 5Ha pedig e dékánok közül valaki gőgtől felfuvalkodva megfeddésre adna okot, és ha egyszer, kétszer, sőt háromszor is megdorgálták, 6és mégsem akarna megjavulni, le kell tenni, és olyan lépjen helyére, aki méltó erre. 7A perjelről is ugyanezeket rendeljük.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."