Szent Benedek Regulája 18. fejezet:Milyen rendben kell mondani a zsoltárokat?

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
21
18. fejezet: Milyen rendben kell mondani a zsoltárokat?
1Először mondják ezt a verset:
"Istenem, hallgass hívásomra,
Uram, siess segítségemre" (Zsolt 69,2)
Utána "Dicsőség", s aztán minden imaórának a saját himnusza következzék. 2Aztán vasárnap a primában a száztizennyolcadik zsoltár első négy szakaszát mondják, 3a többi imaórában pedig, azaz a terciában, szextában, és a nónában az említett száztizennyolcadik zsoltárnak három-három szakaszát. 4A hétfői primában azonban három zsoltárt mondjanak: az elsőt, a másodikat és a hatodikat. 5És így mondjanak a primában minden nap, egészen vasárnapig sorban három-három zsoltárt egészen a tizenkilencedik zsoltárig, mégpedig úgy, hogy a kilencediket és tizenhetediket osszák fel két-két részre. 6És így vasárnap a vigília mindig a huszadik zsoltárral kezdődjék.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."