13. fejezet: Hogyan kell végezni hétköznapokon a reggeli dicséretet?
1Hétköznapokon, pedig a reggeli dicséret ünneplése így történjék: 2a hatvanhatodik zsoltárt antifóna nélkül kissé lassan mondják, mint vasárnapokon is, hogy mindenki odaérjen az ötvenedikre, melyet antifónával mondjanak. 3Utána más két-két zsoltárt mondjanak, amint szokták; 4vagyis hétfőn az ötödiket és harmincötödiket, 5kedden a negyvenkettediket és ötvenhatodikat, 6szerdán a hatvanharmadikat és hatvannegyediket, 7csütörtökön a nyolcvanhetediket és a nyolcvankilencediket, 8pénteken a hetvenötödiket és a kilencvennegyediket, 9szombaton a száznegyvenkettediket és a Második Törvénykönyvből a kantikumot (32,1-43), amelyet egy "Dicsőség"-gel osszanak két részre.
10A többi napokon pedig énekeljenek egy-egy kantikumot a prófétákból, mindegyiket a maga napján, ahogy azt a római egyház énekli. 11Erre következzenek a "Laudate"-zsoltárok, majd egy olvasmány az Apostol leveleiből könyv nélkül, majd a responsorium, a szentambrusi himnusz, vers, az evangéliumi kantikum, a kislitánia és a befejezés.