Szent Benedek Regulája 1. fejezet:A szerzetesek fajai

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
08
1. fejezet: A szerzetesek fajai 
1Tudjuk, hogy a szerzetesnek négy faja van. 2Az első a cenobitáké; ezek monostorban laknak, rendszabály és apát vezetésével küzdenek.
3Második az anakorétáké vagyis a remetéké. 4Ezek nem a szerzeteséletnek kezdő nekibuzdulásával, hanem a monostorban való huzamosabb próbatétel útján lesznek azok. Ezek sok társuk segítségével megtanultak az ördög ellen küzdeni, 5és jól felkészülve testvéreik csatasorából magányos harcra nyugodtan a pusztába vonulhatnak, puszta kézzel és karral bátran tudnak harcolni Isten segítségével a test és a gondolatok bűnei ellen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."