Szent Ágoston vallomások Meg kell tisztítanunk lelkünket,ha látni akarjuk az Istent.

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
21

10. Mivel tehát a változatlanul élő igazság élvezetére hivattunk, amelyben a Háromszemélyű Isten, a mindenség ősoka és alkotója viseli gondját az általa létbe hívott dolgoknak: meg kell tisztítanunk a lelket, hogy láthassa ama fényt, és ha egyszer látta, akkor megtapadhasson benne. Ezt a tisztulást úgy fogjuk fel, mintha valamiféle botorkálás, vagy hajókázás lenne hazafelé. Pedig nem földi léptekkel közeledünk Ahhoz, Aki mindenütt jelen van, hanem inkább tiszteletreméltó lelkülettel és derék erkölcsökkel.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."