III/41. Messzire mennénk, ha ilymódon a többieket is fölsorolnánk. Mert a mindennapi népnyelv már azokig is eljutott, melyek ép azért érdemelnek több csodálatot, mivelhogy nem azt jelentik, amit mondanak. Ilyen, az úgynevezett irónia, vagy antiphrazis. De az irónia megsejteti hangsúlya által az igazi értelmet, mint pl. ha valaki rossz fát tett a tűzre és azt mondjuk neki: szép dolgot cselekedtél. Az antiphrasis azonban nem a kijelentő hangsúlyából nyeri ellentétes értelmét, hanem megvannak a maga ellentétből született különleges szavai, így pl. azt mondjuk berek (lucus), pedig ennek fénye egyáltalán nincsen (lucet). Vagy megszokásból van valaminek ilyen kifejezése, bár e kifejezés ellentét nélkül is használatos, mint pl. ha ott akarunk kapni valamit, ahol abból a valamiből szemernyi sincsen és azt a választ adják nekünk: bővében akad. Esetleg hozzávetett szókkal eszközöljük, hogy ellentétes értelme legyen beszédünknek, mint pl. ha így szólunk: „Ettől óvakodj, mert ez jó ember”. De ki nem mond efféléket tudatlan létére is, ha mindjárt sejtelme sincs arról, hogy mik azok a trópusok, vagy hogy mi volna a nevük? Ezeknek ismerete a Szentírás kétértelműségeinek megoldásához azért szükséges, mert midőn a szavak sajátos jelentése szerint fonák értelmet kapunk, mindenképpen utána kell néznünk, vajon ez vagy az a trópus nem játszik-e szerepet abban, mit nem értünk? Sok rejtőző értelem került már napvilágra így.