A városi park egyik padján ápolt, látszólag boldog idős hölgy üldögél ölbe tett kézzel. Nézi a siető járókelőket, a kavicson csipegető galambokat, egy gazdáját maga után ráncigáló kutyát. Ő néz, de senki sem néz rá.

Egyszer csak odamegy egy lány. Fiatal, kicsit provokatív, a térdén kihasított, szakadt farmerban, rikító zöld színű hajjal. A lány körülnéz, aztán leül a padra az idős hölgy mellé. Csendben vannak mindketten.

Egyszer csak a hölgy erőtlen hangjával megtöri a csendet: - vakmerő ez a szín, és mennyi fülbevalód van! Fájt, amikor betették őket? – Csak egy kicsit – mondja a lány. Az idős hölgy kíváncsinak tűnik és megkérdezi: - és az a csavar az arcodban? Fáj, amikor eszel? - Nem – válaszol a lány. Kis ideig csendben vannak mindketten, majd újra a hölgy szakítja meg: mondd, miért csinálod? És miért festetted be zöldre a hajad? – Hogy észrevegyenek. Azt akarom, hogy megnézzenek – hangzik a lány részéről a válasz. Tart egy kis szünetet, aztán hozzáteszi: - és hogy egy kicsit szeressenek.

Visszatér a csend.

Egy kis idő elteltével az idős hölgy nagyot sóhajt és megjegyzi: Holnap én is zöldre festetem a hajam.

A szeretet vágyát Isten ültette el az emberben és ezért Ő képes e vágy igazi beteljesítésére is. Ezért szükséges rendszeresen csendben maradni és nyitott szívvel figyelni az egyetlen igazi hangra. Másképp eltévesztem az irányt, a célt. Ha elég időt szánok a csendre, jobban hallok majd. Jézus tizenötször mondja az Újszövetségben, hogy „akinek van füle a hallásra, hallja meg”!

Amikor meghallom, eldöntöm, hogy hallgatom-e tovább vagy elmenekülök Tőle? Ha elmenekülök és mindenhol keresem a szeretetet, elvétem a célt, vétek. Ez a céltévesztés a bűn lényege, mert a magam módján keresem és élem meg a szeretetet, nem úgy, ahogy Jézus elém élte, igazi jó Pásztorként. A bűn ebben az értelemben a félreértett szeretet-keresés következménye.

Ha meg folyamatosan hallgatom szavát, növekszik bennem Isten ismerete (s önmagam ismerete is!). Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, növekszik a belső béke, mert növekszik a bizalom a Vezetőben, Aki őriz és nem ellen-őriz. Nem úgy figyel, hogy kötekedjen, hanem úgy vezet, hogy növekedjem a szeretetben.

Ezért alkalmazza Jézus a Jó Pásztor képét mindenekelőtt az Atyára, Aki mindenkit magához vonz – és önmagára, Aki ugyanezt teszi: amikor felemelik a földről, mindenkit magához vonz (vö. Jn 12,32), mert Ő és az Atya egyek – a Szentlélekkel egységben! Ezért küldi a Szentlelket, hogy a Szentlélekben én is bekerüljek abba az Egységbe, amelyből kiestem a bűn következtében.

Jézus a jó Pásztor képét több okból is használja:

Először is azért, mert Palesztinában nagyon megbecsült tekintélye volt a pásztoroknak: a fű gyér volt a legelőkön, ezért a nyájnak állandóan helyváltoztatásra volt szüksége. Ugyanakkor nem voltak védőfalak sem, ezért a pásztorok állandó és éber jelenlétére igen nagy szükség volt. Ide tartozik még az a fontos szempont is, hogy a juhokat Keleten nem annyira a hús miatt tartották, mint Nyugaton, hanem inkább a gyapjú és a tej miatt is, tehát hosszabb élettartam jutott nekik osztályrészül és így a pásztor név szerint ismerte a rábízott juhokat.

Ebből következik másodszor, hogy Isten mindenkit név szerint ismer. Ez nemcsak a nevek tudása, hanem mély kapcsolatot is feltételez Isten részéről. Ha Isten név szerint ismer, akkor tud rólam: „ha leülök és ha felkelek” (138. Zsoltár). Nem tudok elmenekülni előle, illetve megtehetem, de Jelenlététől úgysem tudok szabadulni, mert mindenütt ott van és figyel.

Harmadszor, nem úgy figyel, hogy ellenőriz. Hanem csak egyszerűen őriz és utána megy annak is, aki évekig vagy évtizedekig „elkallódik”. Nincs kényszer, csak szerető figyelmesség.

Negyedszer, megtapasztalható ilyenképpen az Ő gondoskodása és figyelmessége, s aki „megadja magát” ennek a gondoskodásnak, akkor a 23. zsoltár szerint többé nem kell félnie, még akkor sem, „ha a halál völgyében jár”.

Ötödször, ezzel a tudattal mély és bensőséges kapcsolat alakul ki részemről is Isten felé és akkor Őbenne élhetek – Vele egységben, ahogy Jézus megmutatta.

Jó Pásztor vasárnapja egyben Hivatások vasárnapja is. Manapság sokszor van szó a paphiányról. Aligha figyelünk azonban arra, hogy a papi hivatások csökkenése egyenes arányban van a hívők számának csökkenésével is. „Hívő-hiány” is van – s ezért elkötelezettség hiány is!

Németországi papkollégám egyszer a következőt mondta: „minden jól meg van szervezve nálunk, csak éppen a hit hiányzik.” A nagy szervezések nem rosszak, történhet néhány emberben Krisztushoz való őszinte megtérés és változás, de a történelem hiteles szentjei azt igazolják, hogy hiteles megtérés és az igazi misztikához való visszatérés a szentségimádások, a szentségek és szentelményeknek köszönhetően történtek.

Amúgy sem a szám a fontos, hanem a bennem élő hit minősége, vagyis annak kisugárzása! Aki nem a maga módján, hanem a Jó Pásztor módján szeret, nem véti el nagyon az irányt. Megtapasztalja az egységet Krisztuson keresztül az Atyával – a Szentlélekben.

Aki visszakerül a Vele való egységbe, az nem esik kétségbe.