Regnum Christi Nézz rám, Uram!Évközi hatodik hét – szerda

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
19

Marton Fabiola, a Regnum Christi Mozgalom megszentelt életű tagja 

Mt 8,22-26
Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az fölnézett, és így szólt: „Látom az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának.” Erre ismét rátette kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!”

Bevezető ima: Jézus, eléd jöttem, hogy most néhány percig veled legyek. El akarok csendesedni. Ketten vagyunk most, nincs itt senki más. Köszönöm, hogy foglalkozol velem, és rám szánod ezt az időt.

Kérés: Jézus, kérlek, taníts meg imádkozni! Te egy igazi személy vagy. Segíts nyitott szívvel és hittel a Te jelenlétedben lennem!

1. A Jézussal való találkozás gyógyít. Jézus érintés nélkül és egyből is meg tudta volna gyógyítani a Betszaidai vakot. De megfogta a kezét, óvatosan vezette egészen a falu végéig, és úgy gyógyította meg a vak szemét, hogy az érezte a nedvességet, és Jézus keze érintését... Biztosan úgy történt mindez, ahogy éppen szükséges volt. Milyen nagy felfordulás, nem? Mintha Jézusnak nem lett volna más dolga! Ebben az evangéliumi részben is jobban megismerjük Jézust. Neki nem csak az a fontos, hogy meggyógyuljon a vak ember. Jézus szeretné, hogy ez a vak személy igazán találkozzon vele. Időt tölt vele, figyel rá, lehet hogy beszélgettek is az úton. Nekünk is gyógyul a szívünk, ha valaki nagy szeretettel törődik velünk, vagy kimutatja, hogy tényleg fontosak vagyunk számára.

2. Megéri az Úrban bízni! A vak ember először embertársaira hagyatkozott, azután egészen Jézusra bízta magát. Nem látta, hogy merre viszi Jézus. Biztos új környékre mentek, neki ismeretlent helyeken jártak. Kimentek a faluból. Egy vak ember másokra szorul, amikor elhagyja saját megszokott kis világát, amiben boldogulni próbál. De ez az ember többre vágyott. Döntött a bizalom mellet. Ferenc pápa ezt üzeni egyik Twitter üzenetében: „Fontos, hogy legyenek olyan barátaink, akikben megbízhatunk. De nélkülözhetetlen, hogy bízzunk az Úrban, akiben soha nem csalódunk.” Amikor találkoztunk Jézussal, ne essünk vissza a mi kis megszokott világunkba. Újra és újra lépjünk ki, keressük Istent és az Ő vezetését életünkben. HA így teszünk, nem fogunk csalódni, hanem boldogabb leszünk.

3. „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok” (Lk 10,23)! Jézus megkérdezte a vakot, hogy lát-e valamit. Igen, valamit látott: embereket, fákat, a környéket. De addig, amíg nem látott tisztán, nem találkozott Jézus szemével, az arcával, nem látta, hogy ki az, aki meggyógyította. Mintha Jézus üzenné nekünk: Vedd észre! Nézz rám, én vagyok, aki gyógyít és szeret téged. Addig érintette meg a vakot, gyógyította sebét, ameddig már mert az áldott orvos szemébe nézni. Igen, Jézus irgalmas tekintete gyógyít. Boldogok leszünk és megszabadulunk testi-lelki bajainkból, amikor Jézus irgalmasan ránk tekint.

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, most, ebben az imában hagylak, hogy vezess engem. Vezess ki saját elképzeléseim és terveim világából! Most egészen rád hagyatkozom kegyelmed segítségével. Itt vagyok nálad. És igen, rám nézhetsz. Megmutatom neked sebeimet - kérlek, nézz rám, és szeress! Köszönöm, hogy ezt kérhetem tőled. Nem azért mert megérdemelném, hanem azért, mert tudom, hogy ez a terved velem. Magadról mondtad, hogy Te vagy a Szeretet! Jézus, szükségem van rád a mai napon! Szeretnék ma rólad elmélkedni, vágyaidat megismerni, veled együtt és érted cselekedni - szeretettből.

Elhatározás: Ma hosszabb időt szánok a Jézussal való találkozásra. Hittel megkeresem Őt az Oltáriszentségben egy templom, vagy kápolna csendjében, és kérem, hogy tekintete érintse meg szívemet. Ami a szívemben van, leteszem a kezébe, és ráhagyatkozom. Lehet, hogy ebben segít egy kép vagy, ha megpróbálom elképzelni Jézus tekintetét.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."