Regnum Christi Elmélkedés Túlvilági bölcsesség – Sienai Szent Katalin,szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
29

 

Túlvilági bölcsesség
Sienai Szent Katalin, szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

Evangélium:
Mt 11; 25-30
Abban az időben Jézus ezeket mondta: "Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű."

Bevezető ima: Köszönöm, Uram, hogy ismét lehetőséget adtál a veled való együttlétre. Hiszek benned és szeretetedben; már várom a napot, amikor a mennyben átölelhetlek. Addig is szeretném megmutatni az irántad érzett szeretetemet szavakban és tettekben.

Kérés: Jézusom, adj a tiedhez hasonló szelíd és alázatos szívet!

Elmélkedés:
Esztelenség. Jézus köszönetet mond mennyei Atyjának, amiért az isteni igazságot elrejti „az okosak és a bölcsek elől” és kinyilatkoztatja a kicsinyeknek. Isten útjainak megértése tiszta, alázatos szívet kíván. Amiről azt gondolhatnánk, hogy „intelligencia”, az néha semmivel se több, mint egyes dolgok vagy emberek manipulálása a saját érdekünkben. Valaki lehet például tehetséges a pénzkeresésben, de így is elszegényedhet, ha azt haszontalan dolgokra költi. Vagy lehetnek egy okos embernek olyan ötletei, melyeket egy átlagember nem is ért meg. A másik oldalon ott van a gyermekek okossága, mely egyszerű és bizakodó. Ők könnyebben el tudják fogadni Isten dolgait. Isten szavainak a megértéséhez bíznunk kell az Ő kegyelmében és szeretetében. Fel kell ismernünk, hogy mennyire eltörpülünk az Ő nagyságához képest. Bennem is megvan ez a hozzáállás, amikor hozzá közelítek? El tudok szakadni a saját nézőpontomtól, hogy Isten szemszögéből szemléljem a dolgokat?

Mint Apa és Fia. A világon egyedül Jézus ismerte az Atyát. Azért is jött, hogy megmutassa Őt nekünk. Ezt nem mindenki értette meg. Még Fülöp apostol sem: „Már oly régóta veletek vagyok, - mondta Jézus - és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta. Hogy mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát?” (Jn 14;9). Az a tudat, hogy Jézus az Atya képmása, segíthet bennünket az imádságban, mert úgyszólván emberi arcot ad az Atyának. Könnyen imádkozhatunk Jézus anyjához, Máriához. Miért ne imádkozhatnánk az Atyjához is?

A szelídség példája. Nagyon fontos, hogy Jézus a szelídségére és alázatosságára mutat rá, amikor példaként áll elénk. Nem dicsekszik a csodatételeivel, vagy bölcs szólásaival, de az édesanyja iránti odaadásával sem. Ehelyett a szelídségéről és alázatosságáról beszél. Már a születésekor példát mutat. „Isten olyan erős, hogy törékennyé tud válni és védtelen gyermekként jön közénk, hogy szerethessük őt.”- mondta XVI. Benedek pápa a karácsonyi éjféli mise szentbeszédében, 2005-ben. Jézus cserébe azt kéri, hogy mi is váljunk sebezhetővé és nyissuk meg szívünket mások felé, a visszautasítást is kockáztatva. Ezt vállalva érthetjük meg igazán, hogy Jézus mit tett értünk. Lehet, hogy Jézus engem is arra kér, hogy szelídebb legyek valakivel?

 Beszélgetés Krisztussal: Uram, Te tudod, hogy nehéz alázatosnak lennem. Fel kell adnom a nézeteimet, az elismertségre való vágyamat, azon igényemet, hogy mindent ellenőrizni tudjak. Segíts hozzád hasonlóan szelídnek lennem! Ha a követésed alázatosságot követel, akkor legyen úgy. Adj erőt ezt elfogadnom!

 Elhatározás: Ma hagyom, hogy másoké legyen az utolsó szó.

Ferenc pápa imaszándéka 2025. április hónapra:

Az új technológiák megfelelő használatáért: Imádkozzunk, hogy úgy használjuk az új technológiákat, hogy az ne helyettesítse az emberi kapcsolatokat, tisztelje az emberi méltóságot és segítsen szembenézni korunk kihívásaival.

KÉRJÜK, TÁMOGASSA SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA 1%-ÁVAL  A NAPI ELMÉLKEDÉSEK TERJESZTÉSÉT!
KÖSZÖNETTEL: MISSIO CHRISTI ALAPÍTVÁNY
ADÓSZÁMUNK: 18254589-1-43

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."