Regnum Christi Elmélkedés Ragyogó fényUrunk színeváltozása
Napi Ima8 imádkozás 
Evangélium:
Mt 17,1-9
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok”. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: „Keljetek föl, és ne féljetek!” Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.”
Bevezető ima: Uram, könnyű hinni színeváltozásod fényében. Világosságod reményt ad és erőt akkor is, ha lehangolt vagy magányos vagyok. Köszönöm a világosság e pillanatait. Köszönöm Uram a kegyelmeket, amik keresztülvisznek a nehézségeken.
Kérés: Uram, add, hogy mindig lássam jóságodat!
Elmélkedés:
1. Ez az én Fiam, őt hallgassátok! Jézus szavai velünk vannak az evangéliumokban. Sokszor tudnánk mit kéne tenni, mégsem így cselekszünk. Mindenféle lármát hallunk, de amíg nem figyelünk nem halljuk meg az üzenetet. Tömegben biztos elterelődött már a figyelmed a hangzavar miatt. Valaki melletted állt, hozzád szólt, és mégsem hallottad, amíg nem összpontosítottál rá. Máskor azért nem figyelünk, mert a szívünk belső hangzavara foglalkoztat. Erőfeszítést kell tennünk, hogy Jézusra összpontosítva meghalljuk szavát, és ne terelje el figyelmünket a körülöttünk vagy bennünk lévő lárma.
2. A világosság pillanatai. Az Úr káprázatos világosságot ad időnként. Gondoljunk Teréz Anyára, aki már fiatalon tisztán látta a hivatását, az Úr megvilágította neki. Valóban Isten mindnyájunkhoz eljön, talán többször is. Folyamatosan segít felfedezni akaratát és erőt ad annak beteljesítéséhez. Ez nagyon gyönyörű. A megfelelő időben világítja meg az életünket.
3.Keljetek fel és ne féljetek! Szent II. János Pál pápa által is oly gyakran elismételt szavak, visszhangzanak életünkben. Szülők biztatják így gyermekeiket, ha azok félelemből cselekszenek. A félelem sokféle módon megjelenik. Én mitől félek? A kudarctól, a teljes önátadástól, vagy hogy újra talpra álljak? Félünk attól, hogy az Úr irányítja az életünket? Az Úr arra szólít, hogy felálljunk és az életünket neki adjuk. Ne féljetek, az örömünk Krisztus!
Beszélgetés Krisztussal: Uram Jézus, sokszor nem akarok megjavulni. Magamba fordulok, és attól félek, hogy elvesztem az ellenőrzést az életem felett. Félek a teljes önátadástól. Taníts arra, hogy nagylelkűvé váljak!
Elhatározás: Imádság közben megköszönöm, Isten csodálatos fényeit.
A pápa imaszándéka 2026. augusztus hónapra:
A városok ismerjék meg az evangéliumot! Imádkozzunk, hogy sikerüljön a nagyvárosokban annak új formáját megtalálni, hogy hirdessük az evangéliumot, mert a városokat gyakran személytelenség és magány jellemzi. Ismerjük meg a közösség létrehozásának kreatív útjait.
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal CSÜTÖRTÖK
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent CLAVER SZENT PÉTER ÁLDOZÓPAP
A nap Szentje CLAVER SZENT PÉTER
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Tolentinói Szent Miklós
Claver Szent Péter Jezsuita misszionárius: 1580-1654 „örökre a feketék rabszolgája”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Szalézi Szent Ferenc Ó Jézusom,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Endrődi Sándor: A celli búcsú
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A fogadtatás
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…egyenes ösvényen járjatok…” Zsid 12,12–17
Napi Ige és Gondolat Meg ne restüljünk az imádságban – 1. 2026 szeptember 10. csütörtök
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
„Én Kiscellben voltam, Ott rád gondoltam, Onnan néked emlékül hoztam.”