Regnum Christi Elmélkedés Jézus, az én sziklaszilárd alapomÉvközi harmincnegyedik hét – kedd

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
25

Jézus, az én sziklaszilárd alapom
Évközi harmincnegyedik hét – kedd
Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú

Evangélium:
Lk 21,5-11
Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: „Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok”, és: „Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek.”

Bevezető ima: Uram, hálát adok neked ezért az időért, amit veled tölthetek. Növeld bennem az imádság iránti vágyat, és nyisd meg szívemet igéid befogadására! Taníts imádkozni, úgy ahogy egykor az apostolokat tanítottad!

Kérés: Uram, add meg nekem, hogy határtalanul bízzak benned és isteni gondviselésedben!

Elmélkedés:
1. A világ elmúlik majd. Lenyűgöznek minket a hatalmas épületek: Körbeutazzuk a világot, csakhogy megnézhessük a piramisokat Egyiptomban. Fel akarunk menni a legmagasabb felhőkarcoló tetejére, ha először látogatunk el egy városba. Ezek között a hatalmas épületek között törpének érezhetjük magunkat. Hány ember törekszik arra, hogy maga után örökségül hagyjon egy ilyen acél és betonrengeteget. Emberek hatalmas pénzösszegeket adományoznak egyetemeknek, hogy az újonnan felavatott épületeket utánuk nevezzék el. Pedig még a legnagyobb épület is összeomlik az idő múlásával. A világ el fog múlni. Miért helyezzük biztonságunkat ilyen rövid életű dolgokba? Isten az egyedüli biztos alap, az egyetlen valóság, ami soha nem változik, és amelyre bátran építhetem az életem.

2. Lesznek hamis messiások. Jézus figyelmezteti tanítványait, hogy lesznek hamis messiások. Azért jönnek, hogy olcsó jutalmat és egy egyszerű utat ajánljanak fel. Saját maguk számára keresnek hatalmat és egyszerű és gyorsan megszerezhető javakat. Mennyi hamis messiás sarkall minket arra, hogy az egészséget, a hatalmat vagy egy sokkal kényelmesebb életet bálványozzunk? Ezzel ellentétben Jézus, arra hív minket, hogy szegénységben kövessük Őt. A kényelem helyett Ő keresztet ad nekünk. Nem arra bíztat minket, hogy mentsük meg életünket; Jézus arra hív, hogy hagyjuk életünket lehullani a földre, akárcsak a búzaszem, hogy miután meghaltunk saját magunk számára, újjászülessünk Krisztusnak. Ahelyett, hogy földi sikereket ígérne nekünk, mennyei jutalmat ajánl fel.

3. Isten, a mi Atyánk tökéletes szeretettel szeret minket. A jövő tele van ismeretlennel, a jelen veszélyekkel, de Isten mindig velünk van. Szükségünk van arra, hogy gyakoroljuk a belé és gondviselésébe vetett hitet. Jézus nem csak a ránk leselkedő veszélyekről tanított nekünk, hanem arról is, hogy Isten, az Atya, aki tökéletes szeretettel szeret minket. Mint egy apa, szeret jó dolgokat adni gyermekeinek.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, segíts, hogy az első helyre tegyelek az életemben! Nagyon sok múló és lényegtelen dolog miatt aggódom. Néha nagyon elfoglalt vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy nincs időm rád. Növeld hitemet, mert egyre jobban akarok hinni abban, hogy jelen vagy életemben és hatalmad van felettem. Szükségem van rád.

Elhatározás: Ma imádkozni fogok a világbékéért és családom békéjéért.

A pápa imaszándéka 2025. november hónapra:

Az öngyilkosság megelőzéséért: Imádkozzunk, hogy azok, akiket az öngyilkosság gondolata kísért, megkapják a szükséges segítséget és szeretetet a társadalomtól, és újra fel tudják fedezni az élet szépségét.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."